Öt éve „gyártja” az élményeket Váradon a Moszkva Kávézó

Aki járt már a Moszkvában, az jól tudja: igazi közösségi hely, ahova nemcsak a kultúrára és a szórakozásra szomjúhozók, hanem a zenekarok is szívesen visszatérnek. A kultúrkocsma egyik tulajdonosát, Fésüs Leventét – vagy ahogy a moszkvások ismerik, Nyugit – kérdeztük az elmúlt öt évről. 

Elég hosszú idő öt év egy kocsma életében. Honnan indult a Moszkva-projekt?

Sepsiszentgyörgyről kerültem Nagyváradra, és úgy alakult, hogy itt maradtam az egyetem elvégzése után is. Azt tapasztaltuk az akkori baráti társasággal, hogy hiányzik Váradról az a réteg, amely a hozzánk hasonló fiatalok kulturális életét szervezze. Talán összefügg azzal, hogy a 90-es években sokan elmentek külföldre a városból – az akkori húsz-harmincévesek – és nem volt, aki az űrt bepótolja. Az előzményhez hozzátartozik a Metrion Egyesület megalapítása, melynek révén az egyetem elvégzése után bekapcsolódtunk a váradi kulturális élet szervezésébe. Elég sok rendezvényt szerveztünk, főleg animációs vetítéseket. Az egyik barátommal alapítottunk egy kávézót a Partiumi Keresztény Egyetem közelében, és észrevettük a benne rejlő potenciált. Túl kicsi volt ahhoz, hogy rendezvényeket szervezzünk, hátrány volt az is, hogy nyáron nem volt terasz-lehetőség, így új helyszínt kellett keresni. Szerencsénk volt azzal, hogy egy ideje üresen állt a Sonnenfeld-palota, a régi Tempo-klub. Az épület bérház jellegű termekből és a régi nyomdászklubból áll. A váradiak jól tudják, mennyi rendezvény volt itt egykoron. A hely tehát adta magát. Amikor kibéreltük, elég rossz állapotban volt: behavazott az ablakon, nem volt sem fűtés, sem víz vagy áram. Lassacskán, kétkezi munkával alakult ki a hely.

Öt évvel ezelőtt, szilveszterkor nyitottatok meg…

Az még nem a hivatalos megnyitó volt, nem álltunk ugyanis még készen arra, hogy kinyissunk. A Szigligeti Társulat akkori vezetője vetette fel az ötletet, hogy a hagyományos szilveszteri előadás után legyen itt a színészek szilveszteri bulija. Eléggé meglepődött, amikor szilveszter napján, délután négykor benézett hozzánk, s mi még akkor a falakat festettük, nem sokkal azelőtt szereltük be a kandallót. Kérdezte is, fiúk, biztos meglesztek estig? Nem voltunk benne biztosak, de végül meglettünk, és jól sikerült az este.

A nem hivatalos megnyitó után mikorra indult be az élet a Moszkvában?

Mivel eleinte nem volt rendes fűtés és infrastruktúra, csak egy kisebb, barátokból és ismerősökből álló társaság ismerte a helyet. Próbáltunk kisebb rendezvényeket szervezni, főleg hétvégén voltunk nyitva. Talán 1-2 alkalmazottunk volt, így például mi szolgáltuk ki a vendégeket. Nagyon sokan segítettek az épület otthonosabbá tételében. Ha volt valakinek egy ötlete, vagy volt, aki értett valamihez, az segített. Az elején még inkább közösségi helyként működött: mindenki ismert mindenkit, ebből fakadóan bensőséges hangulat volt.

Melyek voltak az első rendezvények, amelyekkel sikerült nagyobb közönséget bevonzani?

A hivatalos megnyitón Harry Tavitian és Cserey Csaba lépett fel. Akkor is sokan voltak, de a fordulópont Lajkó Félix koncertje volt, melyre közel 300 ember jött el. Akkor még nem tudtuk, hogy mennyien férnek be a nagyterembe, mennyit bír el az épület. Azóta már tudjuk, hogy jó masszívak a falak, tehát nem kell attól tartani, hogy például beszakad a mennyezet. Eleinte ilyen félelmeink is voltak. 

Ha jól emlékszem, hullott a vakolat rendesen a plafonról. A művész hogy fogadta, hogy ilyen alternatív környezetben kell fellépjen?

A nagyterem még nem volt felújítva, de sohasem volt ezzel gond. Általában minden fellépő élvezte a különleges helyszínt. Legtöbbször koncert után is maradtak a zenészek egyet bulizni, vagy spontán módon zenélgetni. Ez mind a mai napig jellemző. A kultúrafogyasztóknak is meg kellett szokniuk, hogy ez nem egy hagyományos kultúrtér. Időbe telt, míg az idegenkedést sikerült legyőzni.

Gondoltátok, hogy öt éven belül így fel fog futni?

Nem úgy terveztük, hogy ez egy ekkora vállalkozás legyen. Nem hittük, hogy ebből emberek meg fognak élni. Inkább csak azt éreztük, hogy fiatalok vagyunk és akarunk valamit csinálni. Valamit adni akarunk a városnak, a váradiaknak. Pont azért volt nehéz eleinte, mert a rendezvényszervezéshez értettünk, de egy vállalkozás irányításához nem. Amikor át kellett vennem a pénzügyi vezetést, nem volt tapasztalatom abban, hogy ez mivel jár. Szomorú egyébként, hogy sok minden egyéb mellett ezt nem tanítják meg a fiataloknak a középiskolákban, egyetemeken. Nehéz időszak volt, de fiatalos lelkesedéssel túl lehetett lépni ezen. Így lett az a jelszava a Moszkvának, hogy minden helyzetet megoldunk. Ezt mondogattuk egymásnak a legnehezebb helyzetekben.

Mikor érkezett el az a fordulópont, amikor végre rendeződtek az anyagi dolgok?

Egy vállalkozó sohasem érzi azt, hogy van pénze. Mintha mindig azért dolgoznánk, hogy kifizessünk valamit: a rendelést, az áramot vagy a bérleti díjat. Nem bírtuk a melót, embereket kellett alkalmazni, hogy legyen külön személyzet, amelynek tagjai a koncertekkel vagy a pénzüggyel foglalkozzanak. Nagy odafigyelést igényel karban tartani a termeket. Összesen 450 négyzetméteren mozgunk, így elég sok a karbantartani való. Aki bejön meginni egy sört vagy meghallgatni egy koncertet, nem látja ezt a háttérmunkát.

Hány alkalmazottal dolgoztok jelenleg?

Nem is tudom biztosan, de háromszor-négyszer többel, mint a kezdetekben. Plusz ott vannak, akik csak bedolgoznak. Például külön grafikussal és külön hangosítóval dolgozunk, amit el sem mertünk képzelni a Moszkva első vagy második évében. Akkoriban elég ad hoc módon oldottuk meg a hangosítást.

Mi az öt év alatt a legnagyobb siker?

Az, hogy megmaradtunk. Mint már mondtam: nem is vállalkozásként, hanem kulturális mozgalomként indultunk. Azt mondják, ha egy cég három hónapot túlél, az már jó jel. Mi sikeresen túlvészeltük az első három hónapot. Azt is mondják, hogy az első öt év kritikus. Minden jel arra mutat, hogy ezt is megéltük. Ami pluszt jelent nekünk és a városnak is, hogy az udvarunkon a színház stúdiót épít, így kezd az egész épület egy kulturális centrummá alakulni. Közben az épületet is renoválták.

Ezt a tulajdonos végezte el?

Igen, közvetlenül a befolyt bérleti díjakból. Ahogyan én látom, a tulajdonos minden összeget visszafordít az épületre. Máskülönben nem tudom, hogyan lehetett volna megmenteni a Sonnenfeld-palotát.

Ha már beszéltünk sikerről, térjünk ki a kudarcokra is. Hogyan történt az, hogy egy háborgó szomszéd miatt egy hónapra be kellett zárnotok?

Valóban, voltak kritikus pillanatok is a Moszkva életében. A legnagyobb, amely elég nagy médiavisszhangot kapott, az egyhónapos bezárásunk volt. Sikerült megoldanunk, s talán meg is erősödtünk a bezárás által. Az önkormányzattal nem volt sohasem problémánk, a bezáráskor sem őket tartottuk hibásnak. A polgármester valószínűleg úgy írta alá a bezárásról szóló dokumentumot, hogy nem volt tisztában a helyzettel. Nagyon sokszor tárgyalunk azóta is a szomszéddal, aki a feljelentést tette, és akit zavar a mi jelenlétünk. Mi mindig megpróbálunk alkalmazkodni, hiszen mégiscsak a városközpontban vagyunk.

Milyen érzés volt, amikor fiatalok spontánul az utcára vonultak tüntetni miattatok?

Az egy érdekes helyzet volt. Nem tudtuk eldönteni, hogy mennyire vonjuk bele magunkat a tüntetés szervezésébe. Arra jutottunk, hogy hagyjuk a törzsvendégeinket szervezkedni, így mi még csak a Facebookon sem hirdettük meg. Ehhez képest meglepődtünk, hogy több mint 300 ember vonult utcára miattunk. Váradon ritkán látjuk a civil öntudatnak ilyen nagyfokú megnyilvánulását. Véleményem szerint jó példája volt ez annak, hogy az emberek mégis felemelik a hangjukat, ha igazságtalanság történik.

Öt év alatt sok változás volt úgy a tulajdonosokat, mint a klientúrát illetően. Hogyan látod a változást?

Mindig tanultunk a magunk és egymás hibáiból. Tulajdonos- vagy személyzetváltáskor fontos szempont, hogy csak olyan embereket vegyünk be a csapatba, akiket valóban érdekli, és tudja is, hogy miről szól a Moszkva. Azt viszont látjuk: azáltal, hogy nőtt a Moszkva, sokat változott is. Túlnőtte önmagát, meglehet, hogy elveszett az a bensőséges viszony, amely az elején volt. A Moszkva-hangulatot elég sok embernek átadtuk, ami jó. Viszont azok számára, akik a legelejétől velünk vannak, lehet, hogy furcsa, ha feljönnek meginni egy sört, és a régiek helyett/mellett még pár száz embert találnak itt. Az is igaz, hogy egy generációváltás kezdődött.

A neveteket magyarul írjátok. Alapvetően magyar hely a Moszkva?

Szerintem magyar hely, ugyanis még mindig több magyar, mint román jár ide. A tapasztalat azt mutatja, hogy Váradon sokan élnek vegyes házasságban. Sok olyan románt ismerek, aki magyarul is beszél. A Moszkvában sohasem volt probléma azzal, hogy ki milyen nemzetiségű. Sohasem volt célunk, hogy kifejezetten magyarokat vagy románokat szólítsunk meg a rendezvényeinkkel. Inkább a minőség a szempont. Ha megvan a minőség, ugyanúgy eljönnek a román, mint a magyar értelmiségiek is. Előfordul, hogy egy román fellépő magyarokat is bevonz, és fordítva. Vannak nyelvi korlátok, de sohasem okozott ez problémát.

Milyen terveitek vannak?

A tavaly felmerült, hogy szervezzünk egy Moszkva-fesztivált, hozzá is fogtunk a szervezéshez, partnereket is találtunk. Végül halasztottuk a megszervezését. Várad vonzáskörzetében alig vannak fesztiválok. Olyan fesztivált szerettünk volna, mely nem a városban zajlik, hanem vidéken, de konkrét helyszínt nem találtunk egyelőre. Családias rendezvényt szeretnénk, mely elsősorban a 25 év fölöttieket szólítana meg. Tervünk és ötletünk sok van, de nehéz mindet kivitelezni. Most lett kész egy nemdohányzó helyiség. Egy kávézó vagy egy kocsma nem kell feltétlenül füstös legyen. Egy olyan közösségi hely szeretnénk lenni, ahol a dohányosok és a nemdohányosok egyformán jól érzik magukat.

És mi a helyzet a Moszkva Gardennel?

A Garden ötlete akkor merült fel, amikor túl kicsinek bizonyult a Moszkva terasza, így nyáron, amikor a legtöbben teraszokon ülnének, kevés embert tudtunk vendégül látni. Véletlen folytán tudtuk meg, hogy a város szívében a régi Weiszlovits szálló nyári kertje üresen áll. Sok időbe telt kinyomozni, ki a tulajdonos - aki egyébként az aradi bábszínház díszlettervezője volt. Örvendett a kezdeményezésünknek. Eljött a Moszkvába és nagyon tetszett neki a hely hangulata. Támogatta az ötletet, hogy egy közösségi kerthelyiséget hozzunk létre a város szívében.

Mi alapján döntitek el, hogy kiket hívtok meg?

A mérce mindig a minőség. Többen döntünk arról, hogy kiket hívjunk meg, vagy milyen zenekarok megkeresésére válaszoljunk. Kialakult egy rendszer. Az együttesek egymásnak ajánlják a Moszkvát, mert jól érezték magukat itt, jó volt a közönség, vagy az ellátás. Ez azt mutatja, hogy a csapat is jól végzi a dolgát: a közönségszervezőtől kezdve a háttérszemélyzetig.

Mitől vált márkanévvé a Moszkva?

Érdekes, hogy sosem volt cégér kihelyezve az épület homlokzatára. Egy jó terméknek – ha nem túlzás ezt mondani a Moszkváról – nem kell a reklám, mert szájról szájra terjed a létezése. Olyanok járnak csak ide, akik értékelik a munkánkat. Sokan nem értették, hogyan lehet egy bérház első emeletén cégér nélkül kocsmát működtetni és befuttatni. Annak idején még Facebook-oldalunk sem volt, mégis felfutottunk. Örülünk, hogy vannak olyan rendezvények, melyek maguktól működnek, mi csak a helyszínt biztosítjuk. Nemsokára kezdődik például a Moszkva-kvíz, mely jól példázza ezt. Vagy ott vannak a rendszeressé váló kézművesvásárok. Manapság nehéz jó minőségű, egészséges élelmiszereket vagy igazán egyedi kézműves termékeket kapni. Az itt zajló vásárokon egyre több kistermelő van jelen, akiknek lehetőséget biztosítunk, hogy értékesítsék termékeiket. Adunk és kapunk is vissza, így mindenki jól jár. A win-win a jó kifejezés erre.

Erdélyben elég sok Moszkvához hasonló kultúrkocsma létezik. Miben más mégis a Moszkva?

Mi eredetileg nem romkocsmában gondolkodtunk, egyszerűen kibéreltünk egy helyet, amit az anyagi lehetőségeinkhez mérten alakítottunk ki. Érzelmi okokból tetszett a helyszín, próbáltuk befogadó hellyé tenni. Azon a véleményen vagyok, hogy az emberek adják meg a hely szellemiségét. Más egy erdélyi és más egy partiumi hely hangulata, mivel más-más emberek élnek Erdélyben és a Partiumban. Itt a határ közelsége könnyít a helyzeten: ha egy együttes Erdélyben koncertezik, akkor miért ne álljon meg egy koncert erejéig az útjába eső Váradon is. Egyébként jó kapcsolatot ápolunk szentgyörgyi, kolozsvári vagy temesvári helyekkel.

Van egy matematikai szempont is, amiben más a Moszkva. Nem tudom, hogy Erdélyben létezik-e még egy 450 négyzetméteres hely. Belakjuk a teret rendesen: külön helyiségben vannak a koncertek, a kiállítások, a vásárok, az előadások. Egy olyan multifunkcionális tér ez, ahol mindig tudunk igazodni az éppen aktuális rendezvényötlethez. Az is Moszkva-sajátosság, hogy mind a mai napig csak a bárpultnál van kiszolgálás. Ez azon túlmenően, hogy gazdaságos megoldás, azt is szolgálja, hogy az emberek kimozduljanak a komfortzónájukból. Sokszor a bárpultnál van a legnagyobb élet: szóba állnak egymással az emberek, míg kiszolgálják őket. Azok is szóba állnak egymással, akik egyébként nem ülnének le egy asztalhoz. Ez nekem nagyon tetszik: kapcsolatok teremtődnek, mert az emberek nem ülnek egy helyben, hanem folyton vándorolnak.

Váradon is jelennek meg új helyek, amelyek hasonló elven működnek, mint a Moszkva. Nem féltek a konkurenciától?

Kérdés, hogy konkurenciaként kell-e tekintenünk egymásra. Minden szabadpiacon a konkurencia megjelenésével a fogyasztók nyernek. Versenyhelyzet alakul ki, az embereknek lehetőségük lesz arra, hogy kiválasszák, mi érdekli jobban őket, hova járnak szívesebben. Sokkal jobban örülök annak, hogy nekünk nyílik konkurenciánk, mint egy manele klubnak. Lehet, pillanatnyilag megérezzük, hogy veszítünk az ügyfelekből, de hosszú távon akár nyerhetünk is belőle. Azzal feltétlenül nyer Várad és mi is, ha még több fiatal dönt úgy, hogy elmegy egy koncertre, kiállításra, előadásra, vagy csak egyszerűen társasági életet él.

Fotók: Oradea.travel.com, Erdon.ro, Facebook.com/Moszkva