Filmfesztivált „kap” Nagyvárad

Jövőre kezdődik, és nincs megkötés: minden alkotás jöhet.
Hirdetés

Nemzetközi filmfesztivál színhelye lesz Nagyvárad jövőre. A benevezések február elsején kezdődnek, a vetítések pedig jövő októberben lesznek, hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

Emil Sauciuc rendező és színművész adta az ötletet, melyet végül „egy maroknyi ember karolt fel” – egyikük Radu Vaida rendező, aki a fesztivál igazgatója és egyúttal a dokumentumfilmeket zsűriző bizottság tagja, hangzott el a Ramada szállóban tartott sajtótájékoztatón. Felvetődött a kérdés, hogy van-e Nagyváradnak szüksége ilyesmire, azonban a város maga szolgáltatta a legjobb indokot ennek a megszervezésére: Várad olyan mint egy kultúrák közötti kapu, nem is lehetne jobb helyszínt találni – mondta Radu Vaida.

A rendezvényt több sajátossága teszi egyedivé: az „open for all” jegyében bármilyen témájú produkcióval be lehet nevezni, mely az utóbbi száz évben készült, s az sem akadály, ha díjnyertes munkákkal jelentkeznek készítőik – mondták a szervezők, akik reménykednek benne, hogy még sehol sem bemutatott, régi alkotások is megtekinthetők lesznek.

Öt kategóriában lehet benevezni: 50 percet meghaladó fikció- és 50 percet meghaladó dokumentumfilmmel, egy perc és 50 perc közötti fikció- és egy perc és 50 perc közötti dokumentumfilmmel, továbbá hatvan másodperc alatti időtartamú alkotásokkal.
 

Hirdetés