Az öngyilkos PSD története

A PSD önmaga legnagyobb ellensége. Az ok: az a totalitárius tendencia, mely az idők folyamán földbirtokos párttá változtatta, egy zömmel a helyi közigazgatási kiskirályok által manipulált és ellenőrzött, magához láncolt választói réteggel.

A PSD-s szavazók közül sokan valójában már nem hisznek a pártban és a vezetőiben, de fegyelmezetten felsorakoznak a polgármesterek kötelező jellegű iránymutatásainak megfelelően, a szociális segélyektől függvényében, attól félve, hogy nem kapnak meg ki tudja milyen, amúgy törvény szerint nekik kijáró engedélyeket. Mások pedig azért, mert kisebb, a polgármester által gondosan figyelemmel kísért stiklijeik vannak. Persze, ilyenfajta cinkosságok mindegyik pártnál megtalálhatók, de a PSD esetében ez a fundamentum, a piramis alapja.

A 90-es évek elején Ion Iliescu és a FSN a legnagyobb rosszat tették Romániával és a románokkal. Elszigetelték az országot a nyugattól és kihirdették a kommunizmus összes betegségét hitelesítő és bátorító

„eredeti demokráciát”,

az általánossá vált klientúrarendszertől a  „kis” állami lopkodásokig, az összecsapott munkáig, a közömbösségig, a hazugságig, az érzéstelenítőként használt demagógiáig, az irigységig, az értékek megbélyegzéséig, az agresszív és a nyájnak hasznos ostobaságig. Iliescu társadalmi látszategyenlőséget hirdetett, mely mögött megjelentek a rendszer kiváltságosai, a volt nomenklaturisták és szekusok hadserege, akik pontosan tudták, mit és hogyan lopjanak a törvény védelmében, pontosabban a törvény hiányában.

A Năstase-kormányzat alatti

„sógorkoma-kapitalizmus”

volt a politikai klientúrarendszer és az állampárt, a PSD megszilárdulásának csúcspontja. A közintézmények, az igazságszolgáltatás, az országos cégek, a helyi közigazgatás, a sajtó legnagyobb része – mind politikai ellenőrzés alatt állt. A kiskirályok megsokasodtak, kikerekítették a vagyonukat, a párton belüli befolyásukat olyan mértékben növelték, hogy ez már a központból ellenőrizhetetlenné vált. Ez így maradt azután is, hogy Geoană átvette a PSD vezetését, és Ponta jelenlegi vezetése alatt is. Ennek legjellemzőbb példája, hogy a párt kiskirályai, akik közül sokaknak gondjaik vannak az igazságszolgáltatással, kikényszerítették Victor Ponta elindulását Románia elnöki tisztségéért. Olyan elnökre volt szükségük, akit irányíthatnak, aki az irányítható magisztrátusok fontos vezetőségi és koordinálási funkciókba juttatására felhasznált eszközökkel megvédhette volna a szabadságukat és csillagászati vagyonukat.

Victor Ponta az Evenimentul zilei-nek nemrég adott interjújában önkritikát gyakorolt a választás elvesztése miatt: „Sok hibát követtem el, és 42 évesen képes vagyok ezeket elismerni. Nemcsak elismerni, de tanulni is belőlük, függetlenül attól, milyen pozícióm lesz a közéletben.” És ezzel folytatta: „Senkinek sem kívánom azt a negatív energia-, sőt, gyűlöletsortüzet, amit ebben az időszakban bevetettek ellenem.”

Ki tudja elhinni a kormányfőnek, aki több ezer külföldön élő választópolgárt akadályozott meg a szavazásban, hogy sajnálja, amiért nem bocsátott ki sürgősségi rendeletet a szavazókörök számának megnövelésére? Ami pedig a gyűlöletet illeti, az nem a baloldal hagyományos választóit érintette, hanem azok körében volt az utolsó csepp a pohárban, akik általában nem szavaztak, de ezúttal fellázadtak egy katasztrofális kormányzás, a jelölt Ponta arroganciája és mérgezett, populista, hazug választási eszköztára ellen.

Akár Ponta marad az élén, akár nem, a PSD ugyanaz

a megreformálhatatlan párt marad.

Nem történt meg az a rengés, amire sokan számítottak. Geoană és Vanghelie kizárása csak a választók átverését szolgáló kozmetikázás. Dragnea kijelentése, mely szerint azért zárták ki őket, mert mindent elkövettek azért, hogy Ponta ne nyerje meg a választást, a szavazóknak szánt üzenet volt.

25 éves rövid történelmével a PSD a kiskirályok és a sokoldalúan fejlett klientúrarendszer foglya maradt.