Hétfőn áll parlament elé átalakított kormányával Ponta

Új arcok tűnhetnek fel a kabinetben.
Hirdetés

Egy hét múlva mutatja be átalakított kormányát Victor Ponta a parlamentben. A miniszterelnök közölte, hogy a PSD állandó bizottságának hétfői ülésén tájékoztatta a párt vezetőit a koalíciós partnerekkel a kormányátalakításról folytatott megbeszélésekről. Egyelőre még semmi nem végleges, ugyanis a következő napokban további egyeztetések várhatók mind a PSD-ben, mind pedig a koalíció többi pártjában, vagyis az UNPR-ben, a PC-ben és a PLR-ben.

A miniszterelnök azt mondta: hisz abban, hogy a parlamentben meglesz a szükséges többség a kormány támogatásához.

A kormány új struktúrájának bemutatása után az új miniszterjelölteket meghallgatják a szakbizottságokban, ezt követően kerül sor a bizalmi szavazásra a két ház összevont pélánumában.

Az UNPR, a PC és a PLR két-két miniszteri tárcát kap a kormányban, de azt egyelőre nem tudni, hogy melyik minisztérium élén történik vezetőcsere.

Az RMDSZ kilépett a kormányból, a Szövetségi Állandó Tanács javaslatát a december 13-án ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa várhatóan jóváhagyja. Borbély László politikai alelnök szerint nincs akadálya annak, hogy az RMDSZ támogassa a kormányt a parlamentben.
 

Hirdetés