Electric Castle – a kolozsvári sikersztori

Az Electric Castle nő. Nő. NŐ! Mert jól csinálják.
Hirdetés

Szóval. Kolozsvárnak van egyszer TIFF-je. Aztán úgy tűnt, lesz Kolozsvárnak Félszigete. Ám ez a projekt belefulladt a saját magzatvizébe. Jött, láttuk, vesztett és ment. Közben viszont lett Kolozsvárnak Electric Castle-ja. Földrajzilag ugyan a bonchidai Bánffy-kastély területén zajlik immár két éve az elektronikus zenék ultrarövid idő alatt európai visszhangot keltő fesztiválja. Viszont Kolozsvárról irányítják a gépezetet.

A VI. Kommunikációs Napok második napján Andi Vanca (nem, nem Willy Wonka, bár ami a píárt illeti, a „mi” Andink sok mindenben emlékeztet az „ő” Wonkájukra), az Electric Castle píár-igazgatója mesélt nekünk ezt-azt a háttértörténetről. Na, nem szupertitkokat, ahogy a címben áll. De ez a jó píár lényege: megeteti veled a… csokigolyót is.

Az Electric Castle (EC) története olyan,

mint valami vírusé.

Elindult valahonnan, és azóta hihetetlen sebességgel terjeszkedik, nő.  2009-ben néhány fiatal megnyitotta a Booha Bárt. Ez volt a góc. Semmi perc alatt kinőtték a helyet. 2010-ben kiterjesztették csápjaikat az Ecsetgyárba. Ebből lett a Boiler Club. Ezt is kinőtték. Ekkor kezdtek megapartikat szervezni a volt New York Szállóban és a Kolozsvár Aréna undergrund parkolójában. Ezt is kinőtték. És jött az EC, amit már az első alkalom után két European Festival Awards díjra is jelöltek.

Hát ilyen egy sikertörténet. És ilyen egy sikeres píár igazgató. Mint ez az Andi Vanca. Vérprofi. Elmondta a lényeget. A cél, hogy öt év alatt felnőjenek. Ugyanis ennyi egy fesztivál maturizációs ideje. Utána „csak” mozgatni kell. Addig viszont az agresszív terjeszkedés a cél.

 

Viilanykastély!

 

Jövőre 100.000 embert akarnak bevonzani

Hirdetés

a Bánffy-kastély köré, a feszt négy napja alatt. Több színpad, több előadó, több szórakozás, több minden, mi szem, fül, száj ingere. És ami már nyílt titok: jön a The Cat Empire és a Roni Size Reprazent Live.

És az EC-fiúk addig sem pihennek. Vanca úr afféle bréking nyúzként bejelentette, hogy 2015. március 28-án (tudjuk, Kolozsvár, Európa ifjúsági fővárosa) belövik Kolozsváron az Electric City projektet. Ez nem más, mint az EC kicsiben, a kolozsvári Sétatéren és a Kolozsvár Aréna környékén. Ez a jó píár. És van egy olyan érzésünk, simán meglesz jövőre a 100.000 ember. Sőt, az is lehet, hogy pár év múlva tényleg az EC lesz Kelet-Európa legtökösebb műfaji fesztiválja!

 

 

Hirdetés