Rettenetes Mihai Viteazu-szobrot avattak Slobozián

A szobor legfeljebb egy béna télapóhoz hasonlít, a kulturális minisztérium mégis engedélyezte. A helybéliek kiakadtak.
Hirdetés

Enyhén szólva is furcsa Mihai Viteazu-szobrot avattak a dél-romániai Slobozián december 1-jén. A műalkotás ünnepélyes leleplezéséről készült amatőr filmfelvételt már közel 30 ezren láttán a YouTube-on. A rövid felvételen a város polgármesterének nagy nehezen sikerül leráncigálnia a fehér leplet a szoborról, majd teljes szépségében megmutatja magát a megütközött helybéliek által egy télapóhoz, az interneten kommentelők szerint

A hobbit című film Thórin törpkirályához

hasonlító alak.

A szoborhoz elkészülésének története is illik. Slobozián már áll egy Mihai Viteazu-mellszobor az uralkodó nevét viselő iskola előtt, ennek ellenére a város vezetése úgy döntött, hogy kell egy egész alakos változat is.

 

 

A román nemzeti ünnepen felavatott szobornak már egy évvel ezelőtt el kellett készülnie, de alkotója megbetegedett és nem tudta befejezni a munkát. Ezért, hogy ne maradjon szégyenben, a tavalyi december 1-jei ünnepségre a városvezetés kölcsönkérte az iskola előtt álló mellszobrot, amelyet egy ideiglenes talapzatra helyeztek az ünnepség idejére.

Hirdetés

Mostanra azonban végre elkészült az új szobor is, amit Vasile Aionesei fejezett be.

Az alkotó nem szobrász, hanem festőművész és grafikus,

viszont Aurelia Aionesei városi főépítész édesapja.

A főépítész és Alexandru Stoica polgármester azt mondják: a kulturális minisztérium jóváhagyta az alkotás köztéri felállítását.

A szobor 150 ezer lejbe került, a költségeket támogatásokból fedezték.

Hirdetés