Január végén újul meg, és egyesülne az MPP-vel a néppárt

Hogy az autonómiapárti tábor ne kóricáljon külön utakon.
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) január 31-én tartja rendkívüli tisztújító küldöttgyűlését, melynek keretében a párt megújulási tervét is bemutatják – döntötte el a szervezet országos választmánya vasárnap, a Fehér megyei Torockón.

A küldöttgyűlés előkészítésével, a reformterv kidolgozásával Soós Sándort, Csomortányi Istvánt, Hupka Félixet, Portik Vilmost, Jakab Attilát és Taierling Johannt bízták meg.

A hattagú bizottság ugyanakkor felhatalmazást kapott arra is, kezdeményezzen tárgyalásokat a Magyar Polgári Párttal (MPP) az erdélyi autonómiapárti tábor egyesítése érdekében.

A november 30-ai ülésen egyébként az Erdélyi Magyar Néppárt országos választmányának képviselői megvitatták az államfőválasztás eredményeit és egyetértettek az országos elnökség megállapításaival, miszerint a néppárt megerősítette szavazóbázisát és megalapozta helyét az országos politikai porondon – olvasható továbbá a néppárti közleményben.

Fotó: neppart.eu

Hirdetés