Hogy is állunk a kettészakadt Romániával?

Az elnökválasztás első fordulóján leadott voksok statisztikai elemzése azt mutatja, hogy a látszat néha csal, de olyan valóságokra is fényt derít, melyeket még nem sikerült megfelelően megérteni.

A választás statisztikai eredményeiről készült néhány gyorselemzés, melyek kiemelték az első fordulóban leadott szavazatok pár jellemzőjét. Nevezetesen, kimutatták, hogy

az Erdély és Regát közötti törésvonal nem olyan mély,

mint ahogy azt a választás leegyszerűsített térképe mutatja, és hogy a két jelölt közötti különbség sok megyében kisebb, mind az egyik, mind a másik irányban (Dumitru Sandu). Más szociológusok határozottan támadták egy civilizációs törésvonal meglétét az erdélyiek és regátiak, illetve a diaszpórában és az itthon élők között (Vasile Dâncu). Egy másik elemzés a nemzedékek, illetve a falusi és urbánus környezet közötti rendkívül jól kirajzolódó különbségre világít rá. Ennek megfelelően a november 2-i választás egyik fontos jellegzetessége, a regionális szavazáson túlmenően, hogy a fiatalok és a városiak főleg Klaus Johannisra, míg a 40 év felettiek és a falun élők inkább Victor Pontára voksoltak (ld. Barbu Mateescu).

Valóban szükség van mindezekre az árnyalásokra, ami nem jelenti azt, hogy el kellene hallgatnunk a különbségeket. Igazából nem önmagában a különbség a gond, hanem az, ahogy azt magyarázzák és kihasználják, e téren pedig sok pártos visszaélés történhet. Az biztos, hogy a különbségeknek nem kellene okot vagy ürügyet adniuk a különféle szövetkezésekre, mint például az erdélyiek a regátiak ellen, a fiatalok az idősek ellen, vagy az egyetemi végzettségűek a hiányos képzettségűek ellen. Az ilyenfajta, Romániában rendszeresen megtörténő, polemikus kampányoktól félő Vasile Dâncu újabb pontosításoknak érzi szükségét: „Ezen kívül a leggyűlöltebb választói réteg maradt otthon a legnagyobb arányban, nem jött masszívan a baloldalra szavazni, ahogy azt egyes elemzőknél láttam. A 10 osztályt és szakiskolát végzetteknek csak 34 százaléka vett részt a választáson, és a 65 évnél idősebbnek csak 44 százaléka. A felsőbbrendűnek tartott többi kategória 50 százalékot meghaladó mozgósítási arányt mutatott, a felsőfokú végzettségűeknél még 71 százalékot is meghaladót.” A szociológus ügyel arra, hogy rámutasson, bár százalékosan nyert Erdélyben,

Klaus Johannis valójában a Regátban több szavazatot kapott

(1.700.000-t az 1.200.000-rel szemben).

A statisztika, tehát, a legszilárdabb elképzeléseinket is szertefoszlathatja. Máskor megerősíti azokat, holott önmagában képtelen megmagyarázni őket. Például azt, hogy 1996 óta a „jobboldal”-ra kisebb vagy nagyobb mértékben a fiatalok, a magasabb képzettségűek és a városiak szavaztak. A „baloldal”-t pedig inkább az idősek, a kevesebb osztállyal rendelkezők és falun élők választották. Ez az állandóan újraigazolt tény jórészt a doktrínai zavarokat is magyarázza, hiszen úgy tűnt, hogy az igazi törésvonal az ország modernizálásának diffúz óhaja és a szintén eklektikus tehetetlenségi erők, vagy konzervatív tendenciák között húzódott.

Nem véletlen, hogy a „jobboldal” legpenetránsabb informális szlogenje az utóbbi 10 évben állandóan az „Olyan országot akarunk, mint kint!” A „baloldal” legfrissebb szlogenje pedig a „Büszkék vagyunk a románságunkra!” És ugyanebből fakad a külföldi voksolással kapcsolatos példátlan izgatottság.

Valójában, ahogy arra Dumitru Sandu szociológus nagyon jól rámutatott, létezik egy egységes viselkedési modell, mely egyesíti a felsőfokú végzettségű városi fiatalokat és a külföldön élőket, végzettségüktől függetlenül. Ami őket összeköti, az nem a bizonyos közpolitikák (adók, segélyek, privatizációk, energetikai vagy környezetvédelmi politikák) melletti egyértelmű döntés, hanem a fentebbi szlogen által leírt eklektikus óhaj.

A „jobboldal” nem annyira a külföldi szavazatokban bízik –

bár egyáltalán nem tartja elhanyagolhatónak a számtani értéküket –, hanem inkább az általuk megtestesített óhaj maximális mozgósításában. Vagy más szavakkal, ezekben a napokban a „jobboldal” központi üzenete: „Szavazzatok úgy, mint kint!”

A kérdés az, hogy ez a törésvonal valóban képes-e a román társadalom fejlődésének motorjává válni. Mindig megfeledkeznek arról, hogy a „kinti” országoknak megvan a maguk jobb- és baloldala, melyek nem nagyon hasonlítanak romániai megfelelőikre, és hogy társadalmaikat a befektetések hatékonysága és a szociális védelem szükségessége, az agresszív iparágak és a környezet megóvásának igénye, vagy a társadalmi haladáspártiság és konzervativizmus, stb. közötti saját feszültségeik mozgatják. A baloldal kommentátorai (pl. Costi Rogozanu) jogosan mutattak rá arra, hogy ez a választási kampány nem vitatott meg számos jelentős témát, elrejtve mind a valódi antagonizmusokat, mind a véleményazonosságokat is.

Bátorkodunk azt mondani, hogy ez a román választásokat meghatározó törésvonal nem igazán szerencsés körülmény. Ha a román társadalom komoly előrelépéseket szeretne tenni és valóban olyan akar lenni, mint „kint”, akkor végre fel kellene fedeznie, hogy mit jelent a bal- és a jobboldal, ki kellene lépnie a jelenlegi szinkretizmusból és ennek megfelelő politikákat kellene létrehoznia. Különben a figyelmeztetések ellenére az a veszély fenyegeti, hogy olyan természetellenes konfliktusokba zuhan, mint amilyen a gyermekek és szülők közötti.