Verestóy: nem érint az erdő-visszaszolgáltatási botrány

Merthogy román médiumok hírbe hozták őt is.
Hirdetés

Cáfolta csütörtökön Verestóy Attila szenátor, hogy érintett lenne az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben.

Szerdán a stiripesurse.ro írt arról, hogy az erdő-visszaszolgáltatási ügy mellett az ügyészség a Hargita megyei erdőlopási ügyekben is nyomoz. Így került be a képbe Mircea Dușa védelmi miniszter, aki a portál szerint korábban, még belügyminiszteri mandátuma alatt, Verestóy Attila kérésére megpróbálta leállítani az erdőlopások kivizsgálását.
Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással” – jelentette ki a Transindexnek a szenátor.

Elmondta, a Nagy-Románia Párt régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban.

 

Hirdetés