Székelyföldi romagondok: tízszer törtek be ugyanoda

A hatóságok tehetetlenek, a törvény nem az ő oldalukon áll.
Hirdetés

A rendőrségnek és a polgármesteri hivatalnak nem sikerült állami gondozásba adnia azt a hét kiskorú kőröspataki roma gyereket, akik a nyáron folyamatosan, szó szerint összelopták a környékről a mindennapi betevő falatot.

Kőröspatakon, Árkoson és Kálnokon mindennaposak lettek a betörések a nyár folyamán. Egy falubeli cigány családból a felnőttek Magyarországra mentek, és itthon hagytak hét kiskorú gyereket, a legnagyobb tizennégy év körüli fiú. A minden megélhetési forrást nélkülöző „családnak” enni kellett, ezért rendszeresen megdézsmáltak minden elérhető eledelt. Olyan idős asszonyról is tudni, akihez tízszer is visszatértek, kiürítették kamráját, hűtőszekrényét, elvittek mindent, ami ehető, de eltakarítottak minden maradékot a viszonylag nagyszámú hétvégi házból is.

A rendőrség többször elkapta őket, de nem járhat el ellenük, mert nem töltötték be a 18. életévüket. Kisgyörgy Sándor polgármester kezdeményezte, hogy adják őket állami gondozásba. Miután gyorsított eljárással végigcsinálták a szociális ankétot, jelentkeztek a gyerekek nagyszülei, és „felelősséget vállaltak” értük.

Az elöljáró ugyanakkor rámutat: igaz, hogy van valamennyi nyugdíjuk, de abból nem lehet hét gyereket eltartani. „A polgármester csak bohócnak van odatéve, mindenki látja, hogy így tovább fog tartani a fosztogatás, de semmit nem lehet tenni, a törvény őket védi. A rendőrség, a polgármester nem tud csinálni semmit, arra jók, hogy majd legyen, akit szidni, hogy nem tudták megoldani a problémát” – dühöng Kisgyörgy.

A település vezetője attól is tart, hogy ez precedenst teremt a faluban, ahol még 800 roma él, sokan hasonló helyzetben. A prefektúrán, elvben, létezik egy részleg, amelynek a romák integrációjával kellene foglalkoznia, de nem működik: évek óta nem találnak munkatársat az iroda vezetésére.

Hirdetés

A többi problémáról az alábbi linken olvashat.

Kép: Henning János/Székely Hírmondó

Hirdetés