Elvtársak! Mondjátok velem: a tűz nem alszik ki! Hiába töri zúgva-bőgve a szennyes ár a gátat. Hiába akarja elnyelni a vörös világot. Ötezer éve harcolunk ezen a szent földön. Mi, kommunisták! Huszonöt év romlás nem fog minket elpusztítani!
(Hosszan tartó, ütemes taps.)
Elveim társai! Ismerhettek engem. Én nem változok. Kommunista voltam 1989 előtt, kommunista vagyok most is. Én nem hajtottam fejet a kapitalizmus babilóni szajhája előtt. A bibliából csak azért idézek, mert János is kommunista volt. A Jelenések könyvét csak kommunista írhatta!
(Dübörgő tapsvihar, időtartama 124 perc.)
Társaim az Elvben! Tudjátok, kicsi falu szült engemet. Olyan kicsi, hogy a Wikipédia sem ír róla semmit. Kisember vagyok, egy nagyra hivatott országban. Lehet, hogy ti nem is vesztek engem észre. De én látlak titeket. Mind a huszonkétmillió román lelket. És tudom, ott pislákol bennetek a kommunizmus üszke, az örökké égő tűz. És csak a pillanatra meg a száraz fára vár, hogy újra fellobbantsa a munkásforradalom lángviharát.
(Szűnni nem akaró taps, lábon állva.)
Elves társaságom! A dolgozó népből jöttem, a dolgozó népért élek. Egy kicsi cégem van, meg három kicsi telkem, meg három kicsi házam. Ion Creangă meséinek gyermeke vagyok. És minden sejtemmel szeretem ősi hazámat. Csakhogy: ezt a hazát, ami a szívemben is itt lángol vörösen, a hazámat, a hazánkat elözönlötte a kapitalizmus dekadens, perverz, minden szentséget meghágó lapostetűje. És tudjátok, elvtársak, mi a teendő, ha a lapostetű befészkeli magát a dolgozó nők és férfiak fanszőrzetébe. Le kell borotválni. Nincs irgalom.
Ígérem tehát, hogy minden rám szavazó választóelvtárs kap tőlem egy BIC borotvát, ingyen. A jó kommunista nem a szomszéd gerendájával kezdi. Előre tehát, jobb életre vágyó munkásnők, munkások! Leborotváljuk magunkat. Így járunk elöl a jó példával. És aztán megtisztítjuk hőn szeretett hazánkat a fertőtől.
(Kitartó taps és kézimunka.)
Amilyen kicsi vagyok, olyan kicsi a pártom is. A Román Szocialista Munkáspártot elragadta tőlem a fajtalan, ferde hajlamú hatalom. De én nem álltam félre. Nem passzoltam a pluralista politika gyűlöletes pókerjátszmájában. Úgy tettem, mint kommunista elődeim annak idején, az illegalitás hősi korában. Megalapítottam a PAS-t. És sikerült kijátszanom a burzsoá ebek éberségét. Gyertek hát, hív a vörös zászló!
(Hosszan tartó, ütemes zsebhoki és orális urálás.)
Figyelmeztetlek azonban, nem lesz könnyű a harc. Az evolúció is egyetlen sejttel kezdődött. Kicsik vagyunk még, mint a Vörösbegy. De fejlődünk, és olyanok leszünk, mint a Vörös Brigádok. Hogy végül elhomályosítsuk a Napot is, miként a dicsőséges Vörös Hadsereg. És akkor új napot akasztunk majd hazánk nagy, közös egére. A kommunizmus Vörös Napját.
(Vég- és egyéb tagok összekeveredő tapsorgiája.)
Addig azonban hosszú még az út. És valljuk be bátran, kicsik vagyunk. Egy jó kommunista nem késlekedik az önkritikával. És nem szégyell példát venni a nála jobbaktól. Elhívtam szeretett hazámba Észak-Korea harcos vezetőit, akik lángoló lélekkel megtanítottak az osztályharc elfeledett, titkos tanaira.
(Hosszan kitartott nyögések: Még! Még! Erősebben!)
Készen állok a hatalomátvételre. Ám amíg a kapitalizmus rothadó teteme itt nyomja mindannyiunk vállát, nem kerülhetjük meg a szabad választásokat. Szavazzatok hát rám, és én meggyújtom nektek a tüzet hősi hegyeink ormain. És kivezetlek benneteket a burzsoá sötétből. Előre hát, elvtársaim! Győzünk most, vagy meghalunk! Vagy valami hasonló.