Az EMNP politikai filozófiáját természetesen Allan H. Kassofék is ismerik, ezért nem invitálják meg képviselőit arra a párbeszédre, amelynek célja nem a steril politikai vita, hanem a kézzelfogható eredmények elérése a kisebbségvédelem terén, s amelynek az elérhetőségét a bukaresti törvényhozásban és a kormányban látják.
„Az EMNP-nek, az SZNT-nek pedig a maga választotta úton haladva kell bizonyítania, a többség nélkül vagy a többség ellenében is lehet kisebbségi jogokat kivívni. Noha a székelyek nagy menetelésébe magunk is belefogóztunk, ma úgy érezzük, egy lépéssel sem kerültünk közelebb, még a decentralizációhoz sem, nemhogy az autonómiához.
Mint tanú és krónikás bizonyíthatom, hogy a brassópojánai dialógus – noha indulatmentesen zajlott – nem volt politikai flört. Az erdélyi magyar politikusok kendőzetlenül beszéltek a kisebbségi jogok csorbulásáról és határozottan kérték a már elfogadott törvények betartását. Marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar; a magyar nyelv hivatalos státusának biztosítása azokon a településeken, ahol a magyar lakosság eléri a húsz százalékot; decentralizáció, avagy autonómia; székelyföldi kulturális intézmények állami finanszírozása (Caracalhoz hasonlóan); infrastrukturális beruházások szükségessége; a visszaszolgáltatások leállása, és igen, a székely szimbólumok szabad használata is terítékre, megvitatásra került. Természetesen a román politikusok is nyíltan beszéltek azokról az okokról – köztük kampánystratégiai tényezőkről – amelyek miatt még a jogos kisebbségi kérésekkel is sokszor nehéz szívvel foglalkoznak a nyilvánosság előtt, nemhogy el is fogadják.
A brassópojánai PER-eskedés legfontosabb hozománya, hogy a februári – nem titkos, én már most szóltam! – tanácskozáson már konkrét magyar javaslatokkal foglalkoznak a felek és megoldásokat is keresnek. A kisebbségi kérdés átkerülhet a szimbolikus politizálás térfeléről a pragmatikus politizálás térfelére.
Semmi mást nem szeretne az FPER. Legkevésbé a többség pártját fogni a kisebbségek ellenében. Az eredményekhez azonban éppen arra a kompromisszumkészségre van szükség mindkét fél részéről, amelyet az RMDSZ versenypártjai a balkáni ördögtől valónak tartanak."
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?