Băsescu és az ügynökvád

Ismét csak kavarja: Băsescu államfő szerint az egyik államfőjelölt titkosügynök. Legalábbis az volt.
Hirdetés

Ismét csak alaposan bekavart a hivatalosan még el sem kezdődött államfő-választási kampányba Traian Băsescu államfő, amikor egy televíziós műsorban arról beszélt: az államfőjelöltek között egy fedett titkos ügynök is van, és amennyiben nem fedi fel magát önként, az összes jelölt iktatását követően ő maga leplezi le.

Băsescu kijelentése újabb bizonyítéka annak: második, egyben utolsó államfői mandátuma decemberi lejártát követően esze ágában sincs visszavonulni a politikából, ehelyett továbbra is a romániai politikai csatározások élvonalában kíván harcolni. Ehhez, azt követően, hogy a korábban általa vezetett Demokrata-Liberális Pártban (PDL) nem az általa támogatott jelöltet, Elena Udreát választották elnökké, már meg is van az új pártja, a zömmel a PDL-ből kivált politikusok alapította Népi Mozgalom Párt (PMP), amelyet már Udrea vezet.

A PMP azonban – bár elvileg bravúrnak tekinthető, hogy alig néhány hónappal a megalakulása után máris képes volt képviselőt küldeni az Európai parlamentbe – Băsescu elvárásaihoz képest mégiscsak gyengébben szerepelt az EP-választáson, hiszen 10 százalék fölötti eredményre várt a végül megkapott 6 százalék helyett.

Ráadásul kimaradt a két jobbközép alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a PDL fúziójából is – Băsescu személyéből és a hozzá hű politikusokból ugyanis inkább egyik párt sem kér.

Ilyen körülmények között megpróbálja államfői pozícióját, illetve az azzal járó médiapublicitást kihasználni annak érdekében, hogy saját politikai jövőjét biztosítsa. Ez egyrészt a saját politikai túlélését, másrészt az ehhez szükséges párt felszínen maradását és marginalizálódásának elkerülését jelenti.

Ennek érdekében dob be médiaszereplései során a köztudatba olyan témákat, amelyek egyrészt alkalmasak a politikai riválisok lejáratására, másrészt azáltal, hogy a média és a közélet folyamatosan foglalkozik velük, ő maga is a közbeszéd és a figyelem középpontjában marad.

Hirdetés

A mostani ügynökügy is ilyen téma. Köztudott, hogy Romániában a titkos ügynökök kapcsán még mindig az 1989 előtti hírhedt Szekuritáté ugrik be azon polgárok többségének, akik elég idősek ahhoz, hogy tudják, hogyan működött a Ceaușescu -rendszer hírhedt titkosrendőrsége. Ha tehát valakit hírbe hoznak a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), az alapos kárt okozhat az imázsának, még akkor is, ha ma a cég alkalmazottainak jelentős része olyanokból áll, akik már csak a koruk miatt sem szolgálhattak ott 1989 előtt. Ráadásul egyetlen ország sem működhet hírszerzés nélkül. Mindazonáltal az ügynök szó a polgárok többségében negatív érzelmeket ébreszt, az államfő pedig erre játszott rá.

A kérdés ugyanakkor az, kit akar lejáratni? Bár tény, hogy a hatályos törvények értelmében a katonai testületek tagjai nem vehetnek részt a pártpolitikában és nem indulhatnak a választásokon, egy hírszerzési tiszt leleplezése sem megengedett, különösen nem az államfő számára. Hacsak nem egy másik ország ügynökéről van szó – és itt fölmerült Klaus Johannis neve, lévén német, így könnyen ráfoghatják, hogy a német hírszerzés embere. Ha így lenne, Băsescunak már csak azért is érdeke lenne a lejáratása, hogy aztán a PMP jelöltje, Elena Udrea jobb esélyekkel rendelkezzen a jobbközép jelöltek között.

Az államfő azonban később pontosított, és egy elejtett utalása alapján úgy tűnik, hogy Victor Pontára gondol – azt mondta, lehet, hogy már nem aktív ügynökről van szó, ugyanakkor korábban jogász lehetett. Ponta pedig korábban ügyész volt – igaz, Monica Macovei is, viszont Băsescu férfiról beszélt.

Persze könnyen megtörténhet, hogy az államfő csak blöfföl. Ebben az esetben is ő, illetve Udrea jár jól, hiszen evidens, hogy nem a PMP jelöltjét akarja befeketíteni. Viszont a közvélemény szemében az összes többi jelölt fölött ott lebeg majd az ügynökvád.

Hirdetés