Csak épp le kell mondani arról a képnézési szokásunkról, hogy egyszerűen megnézzük, mit és hogyan rajzolt-festett-épített a művész, és a kellemes – kellemetlen tengelyen eldöntjük, hogy tetszik-e nekünk. A most kiállított tárgyak szinte mindegyike egy nyom vagy egy puzzle eleme, és kevés az útbaigazítás hozzájuk a kiállítások helyszínein.

 

Én sem vagyok otthon se a művészettörténetben, se a kortárs művészetben, csak szeretem a rejtvényeket. Úgyhogy fogtam a galériákban osztogatott leírásokat mint minimális és nagyon általános használati utasításokat meg három kérdést (mi ez a tárgy? miért épp ez az anyaga? miért épp itt van?), és detektíveset játszottam.

 

A gyilkost nem mindig sikerült elkapni, mert a nyomozás szinte minden esetben egyszerre több, egyenrangú szálon futott, de a játék nagyon jó volt. És persze sok ügyet még mindig nem sikerült lezárni. Itt egy elnagyolt nyomrögzítési kísérlet:

 

 

A láthatatlan hivatalnok című kiállítás a Bánffy-palota emeletén Ciprian Mureșan Mozdulatlan súlyok projektjének második része. Egy rakás giccs vagy vicces szobortanulmány első látásra, ha nem ismerjük a háttérsztorit. Amely szerint ezeket a tárgyakat nem is Mureșan alkotta. Ő ezekkel a súlyokkal csak préseli Ilf és Petrov A láthatatlan hivatalnok című novelláját illusztráló metszeteit. 

 

A projekt első részében ezeknek a szobor-másolatoknak a Szépművészeti Múzeum raktárában talált eredetijeivel préselte a metszeteket ugyancsak a Bánffy-palotában. Nemrég pedig felkérte a művészetis diákokat, hogy készítsék el azoknak a szobroknak a másolatait, de nem ragaszkodott a teljesen pontos kopírozáshoz. A láthatatlan metszeteket préselő másolatokat október 5-ig lehet itt megnézni, és gondolkodni a művészet mindenféle hierarchiáin.

 

 

Lenyűgöző Mircea Cantor háza: Beletörődött küszöb a címe, és máramarosi faragott parasztházat mintáz. Jól nézhetett ki a párizsi Tüilériák kertjében is, de most nagyon eltalálták a helyét a kolozsvári The Office „kapujában”. Jövő májusig akár mindennap megnézhetjük különböző nap- és évszakokban.

 

A The Office-ban el is érkeztünk az ártvíkend igazán nagy durrantásához. Az irodaépület második emeletén két bazinagy tárlatot rendeztek három román műgyűjtő kollekciójából. 

 

 

Az egyik tárlatot a ’60-as és ’70-es években aktív temesvári csoportnak, az 1.1.1-nek, később Szigmának szentelték, amelyről soha nem hallottam. De kiderült, hogy ez volt Romániában az első művészcsoport, amely optikai és kinetikai kísérletekkel kutatott és alkotott, majd bevette a filmet, kibernetikát és szemiotikát, ami csak Nyugaton volt divatos, itthon inkább obskurus, épp hogy megtűrt státusnak örvendett.

 

 

Na és persze a matematikát vagy legalábbis a matematikai ábrázolást mint kifejezőeszközt. Ștefan Bertalan szöges-cérnás művének például az a címe, hogy Vizuális identitás II. A csoportról helyben vetített dokumentumfilmből lehet többet megtudni.

 

A másik tárlat igazi csemege azoknak, akik pozitív előítéletekkel viseltetnek a hazai kortárs művészek iránt. A műgyűjtő szemével nevet viselő kiállításra az 1980 körül született, itthon és már külföldön is ismert román képzőművészeti sztárok slágerdarabjait válogatták össze. Mint például Ciprian Muresan Srekesített Andalúziai kutyáját vagy Choose című kólás videóját, vagy Mircea Cantornak a Gyémánt kukoricáját.

 

 

Vagy a még fiatalabb Alex Mirutziu Életmaszkját (előtérben), vagy Cristi Pogăcean híres, Szöktetés a szerájból című szőnyegét (a háttérben). Ami nem (csak) azért híres, mert olyan, mint a sok hálószobában még mindig ott feszülő szarvasos faliszőnyegek, hanem mert annak a képnek a reprodukciója, amit az al-Dzsazíra közölt a 2005-ben Bagdadban elrabolt három román újságíróról és a tolmácsukról. 

 

Amely azóta Románia leghíresebb és máig sem tisztázott terroristasztorijává vált, ami Omar Hayssam elítéléséhez, dubiózus szökéséhez és körözéséhez vezetett. Annyi biztos, hogy Marie Jeanne Ion újságírónő és talán az operatőre előre tudták, hogy el fogják rabolni őket, és hogy nemcsak a kiszabadítás szálai vezetnek az államfői hivatalhoz. De reménykedhetünk, hogy egyszer Traian Băsescu is őszintén megírja majd az emlékiratait. Vagy több művész is nekiesik a témának.

 

 

Az egyik kedvenc játékszerem Alex Mirutziu Építéménye lapozáshoz. De Vlad Olariu habtéglából faragott munkagépei se semmik, bár a címük a semmitmondó Untitled:

 

 

 

 

Ő pedig a megnyitó egyeduralkodó szelfibajnoka Mircea Cantor Afrika és Ázsia által támogatott Európa (William Blake után) című fényképe előtt.

 

Ide gyorsan érdemes eljönni, mert csak szeptember 21-ig van nyitva. Még gyorsabban kell megnézni Nagy Endre festményeit és installációt a Deák Ferenc utcai Silvia’s Art Galleryben, mert az holnap bezár.

 

 

 

 

Sok jó játék van most az Ecsetgyár galériáiban is, ezekkel október 1-ig, illetve november 7-ig lehet játszani. A : BARIL galériában a kinema ikon nevű, csoportnak se nevezhető csoport kísérleti filmjei és tárgyai láthatók, amely 1970-től egész mostanig mind kísérletezik a különböző módokon mozgó képekkel.

 

Például ezzel a vetítőfejjel, de van külső harddisken tárolt filmanyag is, amelynek őrzőjét azzal bízták meg, hogy mindig cserélje le a digitális tárolóeszközt, amikor annak lejár a garanciája.

 

 

A Lateral Art Space pár négyzetméterén tíz művészi poén osztozik Pale Blue Dot címen. Oda még vissza kell mennem, mert a megnyitón leginkább egy madár kötött le, akiről most azt spekulálom, nem része a kiállításnak, de az ügy további nyomozást igényel.

 

A Plan B Galéria Sorok között címen olyan műalkotásokat szedett össze, amelyek mindenféle módon utalnak a rajzolt vonalakra, szögekre, stb., csak épp rajzolt figurákkal nem. Itt azért rámfért volna jóval több verbális útmutatás, de november hetedikéig még be lehet szerezni a kriminalisztikai osztályról.

 

 

Szintén november 7-ig lehet elvesztődni az Intact Térben 700 fotó között, amelyen azt látjuk feketén-fehéren, hogyan fotózták a kommunizmusban a kommunista elvárásoknak megfelelő műtárgyakat. Vicces archívum, létra és nagyító ajánlott a műélvezethez.

 

A Tranzit Házban az emeleti Conset műhely rendezett két műhelykiállítást. Ahol minimális nyomozás után rájöttem, hogy a műhelykiállítás azt jelenti, hogy a művész előtt ott tornyosul egy jókora problémahalmaz, és még nem igazán tudja, mihez is kezdjen vele. Viszont érdemes belevájni ebbe a halmazba.

 

 

Miklósi Dénes előtt például 70 ezer, 6×6-os fotónegatív tornyosul a Minerva médiakutató központjában, ebből 9 ezret már digitalizáltak. Jó minőségű, ’60-as, ’70-es és ’80-as évekbeli sajtófotók: élet a kollektívában, a gyárban és a pártüléseken, ahogy azt annó láttatni kellett. Egyszerre vernek pofán és késztetnek röhögésre, ahogy ordít róluk a naiv, manipulatív szándék, a munkaköpeny és a pártaktivista nyakkendőjének műszála és az Előre nyomdafestékszaga.

 

Sok fiatal hazai művészhez hasonlóan a kenyerét rajztanárként kereső Nita Mocanu pedig a politika és társadalom érdeklődésének és teljesítményének perifériájára szorított rendszernek, a tanügynek a perifériájára szorult vizuális oktatás nevű problémacsomaggal küszködik. Ezt a kilátástalan küzdelmet próbálja valahogy dokumentálni és illusztrálni.

 

 

Az egyetemen átgondoltságra, kritikai szellemre, kreativistára ösztökélt művészpalánták az iskolai katedrán szembekerülnek egy abszurd, közönyös, forráshiányos és gyakran rosszindulatú rendszerrel. Használhatatlan tantervvel, kevés számú (néha elkunyizott) órában kell a képi nyelvvel megismertetniük a diákokat, akik már százszor inkább vizuálisan kommunikálnak, mint a szüleik. A szépség megtalálásának órái A4-es méretben – ezt a tömény frusztrációt feldolgozni egy életmű is kevés. Október 30-ig segíthetünk Nitának azzal, hogy megnézzük, ő hogyan próbálkozik.

 

A Quadro Galériában és a Mátyás-házban még nem is jártam. Előbbiben Tóth László (gyanúsított azonosítása jelenleg folyamatban) retrospektív október 10-ig, az utóbbiban olaszok küzdenek a Variációk gravitációjával október végéig. 

 

Ugyanott Constantin Brâncuși saját kezűleg elkövetett fotóit ma be is szedte a képzőművészeti egyetem, mert az övéi, de hátha később még megmutatja. Mert néha a már lezárt ügyeket is érdemes újra elővenni.