Sajátos megoldással orvosolná a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik parlamenti képviselője, Ioan Munteanu azt a jelenséget, hogy egyre kevesebb polgár érdeklődik a politika iránt, és a parlamenti választásokon a részvétel nem hogy az 50, de még a 40 százalékot sem éri el.

A honatya bejelentette: olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben, amely kötelezővé tenné a választási részvételt. Az urnáktól távol maradó polgárokat ötszáztól ezer lejig terjedő pénzbírsággal sújtaná. Munteanu indoklása úgy hangzik, hogy ez „felelősségteljesebb” magatartásra ösztönözné a politikusokat és a választópolgárokat is.

Az érvelés meglehetősen gyenge lábakon áll, inkább úgy tűnik, hogy a honatya ezáltal szeretné megoldani a választók mozgósításával kapcsolatos problémákat.

Komolyan vitatható, hogy a kötelező szavazás bármelyik felet is felelősségteljesebb magatartásra ösztönözné. A politikusok esetében semmiképpen sem, hiszen immár nem áll fenn a veszélye, hogy az emberek távol maradjanak az urnáktól, ezért eddigi retorikájukon és magatartásukon nemigen érdemes változtatniuk.

Az pedig végképp értelmezhetetlen, mitől válna egy polgár attól felelősebbé, ha kötelezővé teszik, hogy szavazzon: ettől még nem valószínű, hogy nagyobb érdeklődést tanúsít majd a politika iránt, vagy részletesebben és elmélyültebben kíván tájékozódni a pártok programjáról, ha már úgyis muszáj elmennie szavazni.

A legfőbb probléma az, hogy egy polgári jogot kötelezettséggé tenne. Van ugyan olyan európai ország, ahol kötelező a választási részvétel, azonban ez sem jelenthet indokot a gyakorlat romániai bevezetésére. Hiszen igaz ugyan, hogy ebben az esetben 96-97 százalékos részvételi arányt lehet a választásokon produkálni, de kérdéses, hogy a kényszerből leadott szavazatok mennyivel biztosítanak nagyobb legitimációt egy törvényhozásnak, illetve egy kormánynak.

Már csak azért is, mert a nem szavazás is szavazás: ha a választásokon nagy a távolmaradók aránya, akkor azt zömmel azt jelenti, hogy az emberek a rendelkezésre álló párt- és jelöltkínálatból nem találnak olyat, aki képes lenne megszólítani őket, aki olyan üzenetet fogalmazna meg, amely arra sarkallja őket, hogy az üzenet megfogalmazójára voksoljanak.

Munteanu kezdeményezése attól a joguktól fosztaná meg a polgárokat, hogy távol maradásukkal mondjanak véleményt a politikusokról és a pártokról. Igaz, a kötelező részvétel esetén még mindig ott az érvénytelen szavazat leadásának lehetősége, ugyanakkor a kényszerű szavazás tényén ez nem szépít.

A kezdeményezés semmiképp sem a felelősségteljes politizálásról szól, hanem arról, hogy egy ilyen pótcselekvéssel kozmetikáznák ki az egyre aggasztóbb részvételi arányokat, amelyek meglehetősen kedvezőtlen képet festenek a romániai politikumról. Ráadásul ezáltal elejét vennék annak, hogy az olyan referendumokon, mint például az államfő menesztéséről szóló népszavazás, érvekkel kelljen meggyőzni a részvételről az embereket – a kényszervoksolás megoldaná azt a dilemmát, hogy az alacsony részvételi arány miatt nem lesz érvényes a voksolás. Viszont az eredmény így is torz lesz, mivel nem a valós választói akaratot tükrözi, még érvénytelen voks leadása esetén sem.

Egyértelmű: ha a polgárok elfordulnak a politikától, az nem az ő hibájuk, hanem a politikumé. Munteanu kezdeményezése azonban a polgárokon verné el a port azért, mert a politikusok képtelenek hiteles üzenetekkel megszólítani őket.