Az írók jobban írnak, ha Kolozsvárról írnak

Sőt jobban is beszélgetnek. Írók, irodalomtörténészek ülték körül a kerekasztalt, hogy a regényes Kolozsvárról cseréljenek eszmét, telt ház előtt.
Hirdetés

Egyre több Erdéllyel, Kolozsvárral kapcsolatos szépirodalmi mű jelent meg az elmúlt években – ebből indul ki a beszélgetést vezető Bányai Éva, miután bemutatta a résztvevőket: Tompa Andreát, Demény Pétert, Vallasek Júliát, Balázs Imre Józsefet és Láng Zsoltot. A meghívottak többsége maga is szerzője hasonló témájú regényeknek, ezért aztán a moderátor arra kíváncsi,

kit milyen személyes jellegű viszony fűz Kolozsvárhoz.

 
A született kolozsváriak némiképp előnyben vannak: Demény Péter elmondja, hogy a család székelyföldi gyökerei dacára már-már rögeszmésen, monomániásan kolozsvárinak vallja magát. Megemlíti, hogy a néhai Gyimesi Éva, miután elolvasta a Visszaforgatás című regényét, azt mondta róla, hogy még a hó is kolozsváriasan ropog benne.
 
Ehhez a kolozsvárias hóropogáshoz kapcsolódik Láng Zsolt is, aki a város emlékező architektúrájáról beszél, arról, hogy a különböző korok lenyomatai hogyan rakódnak le építészeti rétegekként.
 
 
Demény Péter és Tompa Andrea
 
Balázs Imre József betelepedett kolozsváriként jellemzi magát, aki eddigi életének első felét Székelyudvarhelyen élte le – ennek pont a fordítottja Tompa Andrea esete, őt a kincses városhoz kötik a gyökerei, de 1990 óta Budapesten él. Ő viszont idővel „visszaszerette Kolozsvárt”, A hóhér háza és a Fejtől s lábtól című regényei erről (is) tanúskodnak. Kolozsvár az „örök második”: majdnem-főváros, Budapest, majd Bukarest után.
 
BIJ idézi Szilágyi Istvánt, aki szerint Kolozsvár azért jó város, mert nincs egy legnagyobb írója vagy költője: minden utcasarkon találkozni egy „legnagyobb” szerzővel.
A személyes viszonyt követően

az írói hozzáállás kérdése merül fel,

azaz hogyan lehet megismerni, művészileg megragadni egy várost, ez esetben a kincseset.
 
Láng Zsolt szerint sétálva ismerszik meg a város, BIJ arról értekezik, hogyan lehet nyelvileg „helyet teremteni”, Vallasek pedig felidézi egy kissé bizarr veszprémi élményét: a városban egy vak ember kalauzolta végig, ő mutatta meg a nevezetes helyeket.
 
Konklúzió: ha az ember igazán szeret egy várost, akkor is látja, ha nem látja.
 
 
Bányai Éva, Láng Zsolt és Balázs Imre József
 
Tompa Andrea izgalmas problémát vet fel: a polgári-értelmiségi, „nagyszerű Kolozsvár” mellett gyakran homályban marad a szélek, a periféria világa.
 
Szó esik még a Kolozsvár-történetek kulcsregény-státusáról, határokról, etnikum- és kultúraköziségről, és a Marosvásárhelyen élő Láng Zsolt szájából elhangzik az est egyik legjobb mondata: az írók jobban írnak, amikor Kolozsvárról írnak, mint akkor, amikor nem.
 
És a New York nagyterméből feldübörgő rock’n’roll segít abban, hogy ez szép végszó legyen.
 
Fotók: Szabó Tünde
Hirdetés