Magyaroknak is segít a menekülésben a román külügy Gázában

Ötven román állampolgárt hozott haza ma a Gázai övezetből Bukarest, ugyanakkor segítséget nyújtott nyolc magyar állampolgárnak is a menekülésben.
Hirdetés

A Hamász nem fogadta el a háromnapos tűzszünet meghosszabbítását és péntek reggel újrakezdte a rakétatámadásokat, amelyekre az izraeli hadsereg csaknem két és fél órával később szárazföldi és légicsapásokkal válaszolt. Több mint negyven rakétát lőttek a Gázai övezettel szomszédos izraeli területekre, melyek megsebesítettek három embert és anyagi kárt okoztak több házban, egyet telitalálat ért. 

Az övezetben az ellencsapásokban életét vesztette egy tízéves kisfiú és tizenegyen megsebesültek a gázai egészségügyi minisztérium beszámolója szerint. Az ENSZ palesztin menekültek segélyezéséért felelős segélyszervezetének vezetője, Chris Gunness elmondta, hogy még az előző harcok következtében százhetvenezer gázai menekült tartózkodik összesen nyolcvankilenc iskolaépületben.
 
 A román külügyminiszter beszámolója szerint harmadik alkalommal szerveztek hazatelepítési akciót román állampolgároknak a Gázai övezetből. Egy többnyire gyerekekből álló 50 fős román csoport ma érkezett Romániába. Ugyanakkor nem csak kizárólag románoknak segít a külügy válságstábja, ezúttal nyolc magyar és öt moldáv állampolgár kitelepítésében is segítséget nyújtottak. Eddig 153 román állampolgárt hoztak haza az újabb izraeli-palesztin konfliktus kitörése óta. 

Fotó: cbcnews.com

Hirdetés