Baj lesz ebből?

Már a Nyerges-tetőn megmondta Ponta, hogy őt is és Kelemen Hunort is bírálni fogják a közös emlékezésért.
Hirdetés

Főleg hogy a Mediafax tudósításából kiderül, a csíkkozmási indulásnál előbb a magyar himnuszt játszották be, és csak utána a románt, Ponta pedig a huszárok mellől magyarul is köszöntötte a megemlékezésen résztvevőket.

Victor Ponta miniszterelnök – aki maga is megszállott autóversenyző –, azt mondta az állami hírügynökségnek, hogy bokros miniszterelnöki teendői mellett mindig szakít időt a családjára, így Kézdivásárhelyre is eljött, hogy megnézze, hogyan szerepel a fia, Andrei az országos gokart-bajnokságon.
 
Mellesleg vasárnap elment a Nyergestetőre, ahol az 1849-es csata 165. évfordulóján tartott megemlékezésen azt mondta: „Minden elismerést megérdemel az a tény, hogy ezek az emberek az életüket adták olyan ideálokért, amelyek közösek minden nemzet és minden ország számára: a szabadságért, az önrendelkezés jogáért, a harcért, amelyet vagy a bécsi, vagy a cári, vagy a török birodalom ellen vívtak”.
 
A közös megemlékezések a románokat és magyarokat akár megosztó eseményekről is a megértés és a közeledés, a sebek begyógyításának lépései, hangsúlyozta Ponta, aki nem felejtette el megemlíteni a közös bajokat sem. Észrevette ugyanis, hogy javításra szorul a a Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre vezető országút.
 
Victor Ponta az első román miniszterelnök, aki részt vett valaha a nyergestetői megemlékezésen. Hangsúlyozta, tudatában van annak, hogy bírálni fogják ezért őt is és meghívóját, Kelemen Hunort is, az RMDSZ elnökét, de szerinte kötelességünk együtt emlékezni, és el fog jönni mindannyiszor, ahányszor csak hívják.
 
Kelemen Hunor szövetségi elnök a szabadságért folytatott küzdelem fontosságáról beszélt, amelyet annak idején fegyverrel, most viszont érveléssel és meggyőzéssel kell folytatni.
 
Tamás Sándor, Borboly Csaba, Victor Ponta
 
Tamás Sándor, Borboly Csaba, Victor Ponta | Fotók: rmdsz.ro 
 
A Kárpát-medencei magyarságot ma már nem az osztrák ágyúcsövek, hanem a népességfogyás és a kivándorlás fenyegeti, hangsúlyozta az ünnepségen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a negatív tendenciák megfordíthatók.
 
Tamás Sándor, Kovászna Megye tanácselnöke is fordulatban reménykedik, amit Victor Ponta jelenléte jelezhet: „Bukarestben sokáig nem tudták, hogyan viszonyuljanak hozzánk. Az volt az érzésünk, hogy össze vannak zavarva: hol kedveskedtek nekünk, hol szorítottak.” Leszögezte, továbbra is tiszteletet vár el a román kormánytól, és azt, hogy az ne alkalmazzon kettős mércét a székelyek esetében.
 
Darvas-Kozma József esperes új székely kongresszust javasolt az 1902-es mintájára, mert „most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor.” A kongresszusba szerinte be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és fel kell mérni a helyzetet a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében.

Hirdetés