Brazília kínlódva, Kolumbia szenzációsan jutott a nyolc közé

Nem áldozatként lépett pályára a brazilok ellen Chile, Neymarék csak büntetőpárbajjal jutottak tovább. A kolumbiai Rodriguez viszont simán kivégezte Uruguayt.
Hirdetés

Ha valaki valami furcsa, szokatlan morajt hallott volna szombaton este olyan tíz óra környékén, és nem tudná, mi az, eláruljuk: körülbelül kétszázmillió brazil sóhajtott fel egyszerre megkönnyebbülten azt követően, hogy a szó legszorosabb értelmében vérizgalmas és drámai tizenegyes párbajt követően a hazai válogatott legyőzte Chilét a brazil rendezésű labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ezzel pedig bejutott a legjobb nyolc közé.

A meccs elején a hazaiak letámadták Chilét, amellyel a legutóbbi öt vébéből hármon is találkoztak, és úgy tűnt, ezt a meccset hamar és sallangmentesen letudják, amikor David Luiz Neymar szögletéből megszerezte a vezetést.

Csakhogy a chileiek úgy gondolták: ha már ott vannak egy világbajnokág nyolcaddöntőjébn, focizni sem árt, ezért aztán ők vették át az irányítást, és fél óra elteltével Alexis Sanchez lőtte ki laposan a brazil kapu jobb alsó sarkát olyan mérnöki pontossággal, hogy Julio César kapus hiába nyújtózott, legközelebb akkor találkozott a labdával, amikor kiszedte a hálóból.

A brazilokat felpörgette az egyenlítő találat, mezőnyfölénybe kerültek, de Chile sem hagyta magát, így a lefújásig Hulk meg nem adott gólján kívül – amelyet tévesen ítélt kezezésnek a játékvezető – már nem született gól.

A hosszabbításban is erőltették a gólszerzést a házigazdák, de nem tudtak betalálni a chilei kapuba, miközben a ráadás utolsó percében Pinilla egy távoli lövéssel majdnem eldöntötte a meccset, de a labda a brazil kapu felső lécéről vágódott ki.

A tizenegyes párbaj a lehető legizgalmasabban alakult: a chileiektől Pinilla és Alexis Sanchez, a braziloktól pedig Willian és Hulk is hibázott, és végül Chile volt az, amely kevésbé bírta a pszichológiai nyomást: Jara sem talált be, így a házigazdák mehetnek tovább a negyeddöntőbe, ahol Kolumbiával csapnak majd össze.

Scolari: világbajnokok akarunk lenni

Luiz felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya az elvárásoknak megfelelően leszögezte: világbajnokok akarnak lenni. „Azt a küldetést vállaltuk, hogy a végén világbajnokok akarunk lenni. Ha az ember ígért valamit, muszáj teljesítenie. A játékosok pontosan ezen dolgoznak – mondta a meccs után, elismeréssel szólva az ellenfél játékáról is.

A chileiek argentin szakvezetőjét, Jorge Sampaolit ez annyira nem vigasztalta. „Nem vagyok boldog, hogy így búcsúzunk a világbajnokságtól, de büszke vagyok a játékosaimra, hogy ilyen teljesítményre voltak képesek az egyik favorit ellen” – nyilatkozta.

Nyolcaddöntő:
Brazília-Chile 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 3-2
Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 000 néző, v: Howard Webb (angol)
gólszerzők: David Luiz (18.), illetve A. Sanchez (32.)
sárga lap: Hulk (55.), Luiz Gustavo (60.), Jo (93.), Daniel Alves (105.), illetve Mena (16.), Silva (40.), Pinilla (102.)

Rodriguez Kolumbia új hőse

A nyolcaddöntő második szombati meccsén a kolumbiaiak fiatal sztárja, James Rodriguez befejezte azt, amit az uruguayi Luis Suarez elkezdett: két villanással hazaküldte az urukat.

(Suareznek az olaszok elleni utolsó csoportmeccsen – a tőle megszokott módón – elborult az agya, és jó étvággyal beleharapott Chiellini bal vállába. A játékvezető ugyan nem vette észre az esetet, de a FIFA utólag kilenc meccsre, illetve négy hónapig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta, így a legfontosabb szakaszra hagyta leghatékonyabb gólvágója nélkül hazája válogatottját.)

A Suarez hiányát látványosan megszenvedő Uruguay indiszponáltan, a csoportját szép játékkal és maximális pontszámmal megnyerő Kolumbia viszont nagy kedvvel kezdett, a kolumbiaiak uralták a meccset, és Rodriguez hamarosan olyan gólt lőtt, amely biztosan bekerül a vébé legszebb találatai közé: Aguilar fejjel továbbított hozzá, ő pedig mellel levéve a labdát, 22 méterről kapásból a felső léc alá zúdította azt.

A La Celeste ezt követően keményebben próbált támadni, de fordulás után ismét csak a sárgamezesek gólöröme következett: Cuadrado fejelt a kaputól öt méterre álló Rodriguez elé, aki ismét betalált, így öt góljával jelenleg ő vezeti a góllövőlistát.

A végéig Uruguaynak volt néhány helyzete, de Ospina kapus nem hibázott, így Kolumbia történte során először bejutott a negyeddöntőbe. Ettől függetlenül a csúfosan leszerepelt Uruguayban Suarezt továbbra is nemzeti hősként kezelik, de hát a dél-amerikai lelkület már csak ilyen, attól függetlenül, hogy mi képtelenek vagyunk megérteni.

Pékerman: Rodriguez olyan, mint a legnagyobbak

José Pékerman, a kolumbiaiak argentin szövetségi kapitánya természetesen Rodriguezt dicsérte. „Azért jutottunk mi vezetéshez, mert a kulcsembereink nagyon jók voltak. Egy ilyen meccsen a vezetés megszerzése döntő jelentőségű. James Rodríguez? Az egész csapat jól játszott, ő pedig, alapemberhez méltón, eldöntötte a meccset. Olyan képességekkel rendelkezik, hogy a legnagyobbak közé emelkedhet” – mondta, hozzá téve, nagy és látványos meccset vár a brazilok ellen.

Óscar Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya az ellenfelet dicsérte. „Tudtuk, hogy Kolumbiának nagyon jó csapata van, szervezett gárda kiváló futballistákkal. Ők kezdtek jobban, és bár feljavultunk, jött az első gól, ami a világbajnokság egyik legszebb gólja. Erről nem tehetett a védelmünk, száz százalékban a gólszerző érdeme. A későbbiekben próbálkoztunk mi is, de a kapusuknak volt néhány nagy védése. Bele kell törődnünk a vereségbe, gratulálunk az ellenfélnek” – mondta sportszerűen.

Nyolcaddöntő:
Kolumbia-Uruguay 2-0 (1-0)
Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 75 000 néző, v.: Björn Kuipers (holland)
gólszerző: Rodriguez (28., 50.)
sárga lap: Armero (78.), illetve Gimenez (55.), Lugano (77.)

A további program:
nyolcaddöntő:

június 29.:
3.: Hollandia-Mexikó, Fortaleza 19.00
4.: Costa Rica-Görögország, Recife 23.00
június 30.:
5.: Franciaország-Nigéria, Brazíliaváros 19.00
6.: Németország-Algéria, Porto Alegre 23.00
július 1.:
7.: Argentína-Svájc, Sao Paulo 19.00
8.: Belgium-Egyesült Államok, Salvador 23.00

Góllövőlista
5 gólos:
J. Rodríguez (kolumbiai)
4 gólos:
Neymar (brazil), Messi (argentin), Müller (német)
3 gólos:
Benzema (francia), Robben (holland), Shaqiri (svájci), E. Valencia (ecuadori), van Persie (holland)
2 gólos:
A. Ayew (ghánai), Bony (elefántcsontparti), Cahill (ausztrál), Dempsey (amerikai), Depay (holland), Gervinho (elefántcsontparti), Gyan (ghánai), Mandzukic (horvát), Martinez (kolumbiai), Musa (nigériai), Perisic (horvát), A. Sánchez (chilei), Suárez (uruguayi), Szlimani (algériai)
1 gólos:
Armero (kolumbiai), Aránguiz (chilei), Balotelli (olasz), Beausejour (chilei), Brahimi (algériai), Brooks (amerikai), Campbell (Costa Rica-i), Cavani (uruguayi), Costly (hondurasi), Cuadrado (kolumbiai), David Luiz (brazil), de Vrij (holland), Duarte (Costa Rica-i), Dzemaili (svájci), Dzsabu (algériai), Dzeko (bosnyák), Feguli (algériai), Fellaini (belga), Fer (holland), Fernandinho (brazil), Fred (brazil), Giroud (francia), Godin (uruguayi), Goohannedzshad (iráni), Götze (német), Guardado (mexikói), T. Gutiérrez (kolumbiai), Halis (algériai), Hernandez (mexikói), Honda (japán), Hummels (német), Ibisevic (bosnyák), Jedinak (ausztrál), Jones (amerikai), Kerzsakov (orosz), Klose (német), Kokorin (orosz), Ku Dzsa Szol (dél-koreai), Li Kun Ho (dél-koreai), Marchisio (olasz), Marquez (mexikói), Mata (spanyol), Matip (kameruni), Matuidi (francia), Mehmedi (svájci), Mertens (belga), Nani (portugál), Odemwingie (nigériai), Okazaki (japán), Olic (horvát), Origi (belga), Oscar (brazil), Peralta (mexikói), Pjanic (bosnyák), Ronaldo (portugál), Rooney (angol), Ruiz (Costa Rica-i), Seferovic (svájci), Sissoko (francia), Sturridge (angol), Szamarasz (görög), Szamarisz (görög), Szon Hung Min (dél-koreai), Torres (spanyol), Urena (Costa Rica-i), Valdivia (chilei), Vargas (chilei), Valbuena (francia), Varela (portugál), Vertonghen (belga), Villa (spanyol), Vrsajevic (bosnyák), Xabi Alonso (spanyol), Xhaka (svájci)
öngól:
Boye (ghánai, a portugálok ellen), Marcelo (brazil, a horvátok ellen), Kolasinac (bosnyák, az argentinok ellen), Valladares (hondurasi, a franciák ellen)

 

Hirdetés