Nem normális az udvarhelyi színház

Túl jó ahhoz képest, hogy mennyi pénzt kap. És ezt az egyik legnagyobb hazai rendező mondja, mert darabot írt rájuk. Ma játsszák.
Hirdetés

Különleges előadással zárja az idei évadot szombaton a Tomcsa Sándor Színház: drága alkotás kiemelkedő hazai művészekkel – írja az uh.ro hírportál.

Mihai Măniuțiu, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója rendezte a Szebb az élet a halál után című előadást, melynek szövegét kifejezetten az udvarhelyi társulat számára írta. Mert ilyen kis színpadra, ilyen kis társulatnak, ennyire alacsony költségvetéssel nehéz darabot találni.
 
Nagyon homogén, erős társulat, melynek tagjai mind egyénileg, mind csapatban ugyanazzal az energiával képesek játszani. Meghódítottak a színészek, ezért vállaltam el az előadást annak ellenére, hogy tudtam, nehéz körülmények lesznek egy normális színházhoz képest – nyilatkozta a többszörös UNITER-díjas rendező, aki a próbafolyamat alatt három hetet töltött Székelyudvarhelyen.
 
„Véleményem szerint a székelyudvarhelyi színház nem megfelelően finanszírozott a teljesítményéhez képest. És ebből nagyon sok nehézség származik: nagyon kevés ember a színpadon, egyetlen, de kiváló fénytechnikus, aki a színpad és az irányító berendezés között szaladgál minden egyes művelet miatt, pazarolva az időt. Ez csak egy példa volt, de mindennel így van. Ahhoz képest, amit eddig ez a színház felmutatott – hiszen beválogatták az Országos Színházi Fesztivál lehetséges meghívottjai közé – nagyon alacsonyan finanszírozott” – mondta Măniuțiu.
 
Hogy erre a remek társulatra milyen darabot írt a nemzetközileg is jegyzett rendező, az alábbi linken kiderül. Ahogy az is, hogy a színpadi mozgást a legjobb román koreográfus hölgy jegyzi!
 
Címlapkép: részlet az előadás plakátjából

Hirdetés