Tűző napsütés, dedikáló írók, koncertek és könyvek, könyvek, könyvek – aki nem tudta, hogyan költhetné el havi fizetését egy-két nap alatt, a Vörösmarty téren rájöhetett. A 85. Ünnepi Könyvhéten jártunk.
A budapesti Vörösmarty tér és környéke nem az a hely, amely alkalmas lenne a Gutenberg-galaxis haláláról való elmélkedésre, legalábbis június 12. és 16. között. Sőt, a bőség zavara néha kifejezetten zavaró: olvassuk a hírügynökségi jelentésekben, hogy 147 pavilonban mintegy 200 vállalkozás mutatta be könyveit, magyarországiak és „határon túliak” egyaránt.
A pontos számokat természetesen nem érzékeltük, csak azt, hogy iszonyú sok stand között kell bolyongani ahhoz, hogy az ember néhány óra után hullafáradtan lerogyjon a legközelebbi ülőalkalmatosságra, mélabúsan végigtekintsen a sokadalmon, és megállapítsa magában: az idén sem sikerült végigjárni az összeset, és ez most már így is marad.
Ha pedig meginna egy jéghideg sört a legközelebbi teraszon, akkor jobb, ha vigyázó szemeit kiürült pénztárcájára veti, mert a tér és a belőle nyíló utcák turistakörnyéknek számítanak, ennek minden anyagi hozadékával együtt.
A könyves szakma ilyenkor legbiztatóbb és legbarátságosabb arcát mutatja, és valóban nehéz lenne most arra gondolni, hogy a kultúrára úgymond nincs igény: a megrakott cekkerek mélyén nem a napi bevásárlás szokásos árucikkei lapulnak, hanem könyvek, dögivel. Van is ebben a jó értelemben vett magakelletésben valami szemfényvesztés, hiszen sem a könyves szakma, sem maga az irodalom nem lehet gondban, ha egy efféle rendezvényre kicsábul egy délután alatt annyi ember, mint egy rockkoncertre.
Esterházy Péter dedikál – fotó: MTI/Mohai Balázs
Ja, és ki mondta, hogy a szerző halott? Lépten-nyomon élő szerzőkbe botolni, itt Esterházyt veszik körül a tisztelői, amott Vámos Miklós szavait isszák a bölcsészlányok, a színen határozott léptekkel vág át Grecsó (Jöhetsz utánam, parafrazálhatnánk legújabb regénye, a Megyek utánad címét), a nagyszínpadon Jókai Anna a szeretetről tart kiselőadást, Gryllus Vilmos Kányádi-verset énekel a kisszínpadon, a Fiatal Írók Szövetségének standjánál az ismeretlen olvasó felbukkanását várják a napfénytől bágyadt erdélyi költők – ezek volnánk mi.
Kicsit irigyelnénk is a „nagyokat”, ha nem látnánk, hogy a téren jelenlévő Kossuth- és József Attila-díjas írók együttvéve sem vonzanak akkora tömeget, mint amely Darren Shan dedikálóasztala előtt kígyózik; a tinivámpírregények írójának rajongótáborával legfennebb izmosabb nemzetközi popegyüttesek büszkélkedhetnek.
Visszatérve a FISZ standjához: nem hazabeszélésképp, de a könyvhét egyik legjobb helye. A térnek ez az a pontja, ahol az igazi élet este kezdődik, a
Fényírás fantázianevű projekt keretében ifjú és kevésbé ifjú írók
DJ- és VJ-improvizációra nyomják az összművészetet, baráti fröccsök kíséretében – úgy látszik, a szombat éjszaka
nem csak Kolozsváron volt a fényhatásoké.
Lassan bezár a bazár, rég hazamentek az ismeretlen olvasók is, akik a számukra ismeretlen erdélyi szerzőkkel dedikáltatták a frissen megvásárolt köteteket, és akiket nem lehet eléggé megbecsülni.
Mert végső soron ez a könyvhét legjobb híre: hogy nemcsak a szerző, de az olvasó sem halott.
Címlapfotó: Sifter Veronika
