// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Üdv az ismeretlen olvasónak

// HIRDETÉS

Tűző napsütés, dedikáló írók, koncertek és könyvek, könyvek, könyvek – aki nem tudta, hogyan költhetné el havi fizetését egy-két nap alatt, a Vörösmarty téren rájöhetett. A 85. Ünnepi Könyvhéten jártunk.

A budapesti Vörösmarty tér és környéke nem az a hely, amely alkalmas lenne a Gutenberg-galaxis haláláról való elmélkedésre, legalábbis június 12. és 16. között. Sőt, a bőség zavara néha kifejezetten zavaró: olvassuk a hírügynökségi jelentésekben, hogy 147 pavilonban mintegy 200 vállalkozás mutatta be könyveit, magyarországiak és „határon túliak” egyaránt.

A pontos számokat természetesen nem érzékeltük, csak azt, hogy iszonyú sok stand között kell bolyongani ahhoz, hogy az ember néhány óra után hullafáradtan lerogyjon a legközelebbi ülőalkalmatosságra, mélabúsan végigtekintsen a sokadalmon, és megállapítsa magában: az idén sem sikerült végigjárni az összeset, és ez most már így is marad.

Ha pedig meginna egy jéghideg sört a legközelebbi teraszon, akkor jobb, ha vigyázó szemeit kiürült pénztárcájára veti, mert a tér és a belőle nyíló utcák turistakörnyéknek számítanak, ennek minden anyagi hozadékával együtt.

A könyves szakma ilyenkor legbiztatóbb és legbarátságosabb arcát mutatja, és valóban nehéz lenne most arra gondolni, hogy a kultúrára úgymond nincs igény: a megrakott cekkerek mélyén nem a napi bevásárlás szokásos árucikkei lapulnak, hanem könyvek, dögivel. Van is ebben a jó értelemben vett magakelletésben valami szemfényvesztés, hiszen sem a könyves szakma, sem maga az irodalom nem lehet gondban, ha egy efféle rendezvényre kicsábul egy délután alatt annyi ember, mint egy rockkoncertre.

Esterházy Péter dedikál - fotó: MTI/Mohai Balázs

Ja, és ki mondta, hogy a szerző halott? Lépten-nyomon élő szerzőkbe botolni, itt Esterházyt veszik körül a tisztelői, amott Vámos Miklós szavait isszák a bölcsészlányok, a színen határozott léptekkel vág át Grecsó (Jöhetsz utánam, parafrazálhatnánk legújabb regénye, a Megyek utánad címét), a nagyszínpadon Jókai Anna a szeretetről tart kiselőadást, Gryllus Vilmos Kányádi-verset énekel a kisszínpadon, a Fiatal Írók Szövetségének standjánál az ismeretlen olvasó felbukkanását várják a napfénytől bágyadt erdélyi költők – ezek volnánk mi.

Kicsit irigyelnénk is a „nagyokat”, ha nem látnánk, hogy a téren jelenlévő Kossuth- és József Attila-díjas írók együttvéve sem vonzanak akkora tömeget, mint amely Darren Shan dedikálóasztala előtt kígyózik; a tinivámpírregények írójának rajongótáborával legfennebb izmosabb nemzetközi popegyüttesek büszkélkedhetnek.

Visszatérve a FISZ standjához: nem hazabeszélésképp, de a könyvhét egyik legjobb helye. A térnek ez az a pontja, ahol az igazi élet este kezdődik, a Fényírás fantázianevű projekt keretében ifjú és kevésbé ifjú írók DJ- és VJ-improvizációra nyomják az összművészetet, baráti fröccsök kíséretében – úgy látszik, a szombat éjszaka nem csak Kolozsváron volt a fényhatásoké.

Lassan bezár a bazár, rég hazamentek az ismeretlen olvasók is, akik a számukra ismeretlen erdélyi szerzőkkel dedikáltatták a frissen megvásárolt köteteket, és akiket nem lehet eléggé megbecsülni.

Mert végső soron ez a könyvhét legjobb híre: hogy nemcsak a szerző, de az olvasó sem halott.

Címlapfotó: Sifter Veronika

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro