A mozgó vonatból is lopnak

Tavaly 900 millió lej értékű árut loptak el tehervagonokból. A vasúti infrastruktúrát a kormány a föld alá mentené.
Hirdetés

A vasúti hálózat infrastruktúráit akarja védelmezni Dan Şova közlekedési tárcavezető, aki javasolni fogja az Európai Bizottságnak, finanszírozzon egy olyan tervet, amelynek lényege a vasúti infrastruktúra biztonsági elemeinek földdel történő befedése – írja a maszol.ro hírportál a vasúti lopásokról szóló háttércikkében. 

A cikk szerint elsősorban az állomásokon, rendezőpályaudvarokon veszteglő tehervonatokat dézsmálják a tolvajok, de már rendszeres az is, hogy mozgó vonatból fújják meg az árut. Elsősorban az üzemanyagot vagy nyersolajat szállító tartályvagonokra hajtanak rá, de kiemelt célpontoknak számítanak a gabonaszállítmányok is.
 
Mivel lopják a sínek melletti biztonsági elemeket is, a miniszter elképzelése szerint ezeket betoncsőbe fektetve legalább egy méteres mélységben ásnák le.
 
A lopások száma idén drasztikusan csökkent. Míg 2013 első négy hónapjában 269 lopásra került sor, addig az idei év hasonló időszakában ezek száma mindössze 44 volt. Tavaly a teherszállítási részleg ügyfelei közel 900 millió lejes kárt jelentettek, az idei esztendő első negyedében az okozott kár csak 5300 lej volt a tavalyi év hasonló időszakában jelzett 532 ezer lejhez képest.
 
A leginkább dézsmált vonalnak a konstancai kikötő körüli vágányok számítanak, pedig azokat magáncég is őrzi. Erdélyben főleg a dési és a piski rendezőpályaudvarokon csapolják meg a tehervagonokat.
 
Ha érdekel, milyen módszereket vetnek be a tolvajok, kattints az alábbi linkre.
Hirdetés