Diákhiány kelt feszültséget a határ mentén

Miközben Orbán Viktor Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel tárgyalt Szatmárnémetiben, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János államtitkár alaposan beleköpött a hazai magyar nyelvű oktatás levesébe.
Hirdetés
Az államtitkár Nagylakon járt, ahol a magyarországi iskolák krónikus létszámhiánya kapcsán azt nyilatkozta: „meg kell vizsgálni, miként lehet biztosítani a lehetőséget arra, hogy a határ túloldalán élő magyar nemzetiségű családok gyermekeit az itteni óvodákba, iskolákba méltányossági alapon felvehessék, akár akkor is, ha nincs magyarországi bejelentett lakcímük”.
 
Kijelentésére Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár reagált, aki a maszol.ro-nak elmondta: a magyarországi diáklétszámhiányra nem a határon túl, hanem Magyarországon kell megtalálni a megoldást. Főleg annak tükrében, hogy Romániában is nagy gondot jelent a létszám alatti osztályok működtetése. A másfél milliós erdélyi kisebbség számára az óvodától az egyetemig biztosítva van az anyanyelvű oktatás, nem szabad a magyar diákokat kiemelni a szülőföldjükről – hangsúlyozta.
 

A határ menti településeken már évek óta gondot jelent, hogy Magyarországon taníttatják a magyar gyerekeket – akik már nem biztos, hogy az iskola végeztével vissza fognak térni szülőföldjükre. 

Hirdetés