Románia szuverenitását féltik Illés Zoltántól

A román külügyminisztérium máris reagált a Viitorul Mineritului nevű bányászszakszervezet nyílt levelére, amelyben kifogásolták Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár tervezett verespataki látogatását.
Hirdetés
A román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben kért magyarázatot Magyarország bukaresti nagykövetségétől azzal kapcsolatban, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is szerepel egy vasárnapra tervezett verespataki tiltakozó megmozdulás programjában. A Külügyminisztérium ezt a Mediafax hírügynökség megkeresésére közölte pénteken, és az elvi álláspontját is tudatta Illés Zoltán esetleges verespataki jelenlétével kapcsolatban.
 
„Elviekben a külügyminisztérium helyteleníti, hogy külföldi hivatalosságok a magánlátogatás intézményét használják fel olyan üzenetek közvetítésére és/vagy olyan eseményeken való részvételre, amelyek érinthetik Románia szuverenitását, vagy beavatkozást jelenthetnek a román állam belügyeibe” – idézte a Mediafax hírügynökség a tárca válaszát.
 
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete az MTI-nek elmondta, a román külügyminisztérium sajtóhírekkel kapcsolatban kért magyarázatot. „A magyar nagykövetség – amiként eddig is tette – ezután is tájékoztatni fogja a román külügyminisztériumot a magyar hivatalosságok romániai látogatásairól. Nincs tudomásunk arról, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a közeljövőben Romániába látogatna” – mondta Zákonyi Botond nagykövet. Hozzátette: helyteleníti, hogy a román külügyminisztérium a nyilvánosság elé tárja a diplomáciai levelezést, hiszen a hagyományoknak megfelelően az ügyeket diplomáciai csatornákon rendezik.
 
A román külügyi tárcát a verespataki Bányászat Jövője (Viitorul Mineritului) nevű szakszervezet kérte állásfoglalásra Illés Zoltán vasárnapra tervezett látogatása kapcsán egy csütörtökön keltezett nyílt levélben. A magyar államtitkárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta Verespatakra a ciántechnológiás bányászat elleni vasárnapi tiltakozó akcióra.
 

       

Hirdetés