Újabb sikeres támadást indítottak a szélsőséges román erők a magyar közösségi szimbólumok nyilvános használata ellen. Az állami intézmények asszisztáltak hozzá.
Újfent rávilágított a kisebbségi jogok körüli visszásságokra a brassói táblabíróság ítélete, amelyben jogerősen arra kötelezte a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy távolítsa el a város egyik központi teréről az ott felvont székely lobogót.
A zászlót még tavaly helyezte el az MPP, azonban a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű szélsőségesen magyarellenes szervezet panaszt tett az ügyben a prefektúrán, a lobogó eltávolítását kérve. Indoklásuk szerint ugyanis „a székely zászló a területi autonómiáért folytatott harc szimbóluma, állandó közszemlére tétele megfélemlíti a románokat”.
Ezt az érvet fogadta el jogerősen a brassói bíróság.
A döntés újabb magyar vereség a szimbolikus térben vívott közdelemben, amelynek az a tétje, hogy megadatik-e az Erdélyben élő magyar közösség számára a jelképek szabad használata révén jelezni: ő is jelen van ebben a térségben, vagyis az nem kizárólag a románok élettere.
Az ítélet egyben újabb példája annak a román jogértelmezésnek, miszerint amit nem szabályoz törvény, azt abban az esetben, ha a magyarok számára kedvező lehet, tilosként értelmezik. Mindemellett a korábbi Kovászna megyei prefektus, majd a neki igazat adó bíróság arra is hivatkozott, hogy a nemzeti kisebbségek csak ünnepeiken használhatják a saját szimbólumaikat.
Ebben a helyzetben fölmerülhet a diszkrimináció kérdése. Ha ugyanis bizonyos polgároknak jogukban áll a nemzeti jelképeiket használni, másoknak pedig nincs, akkor elvileg sérülhet a jogegyenlőség elve, még abban az esetben is, ha Románia szigorúan nemzetállamként határozza meg magát, amely jelen pillanatban csak az állami szimbólumokat ismeri el hivatalosan. A kiskaput éppen az jelentheti, hogy a nemzeti ünnepeken mégiscsak engedélyezik a kisebbségi szimbólumok használatát. A probléma ott vetődik föl, hogy ha nemzeti ünnepen törvényes a kisebbségi jelképek használata azokon a településeken, ahol jelentős számban jelen vannak, miért lenne törvénytelen a hétköznapokon is, ha egyszer a román jelképek egész évben loboghatnak – nem csupán a közintézményeken, hanem lámpaoszlopokon, magánépületeken is?
Furcsa egyébként a szélsőséges román szervezet érvelése, miszerint a zászló az autonómiatörekvések szimbólumaként félelmet keltene a román közösségben. Nincs ugyanis magyarázat arra nézvést, miért lenne félelmetes az autonómia, miféle olyan elemeket tartalmaz az önrendelkezés, amelyek miatt a románoknak rettegniük kellene. Hiszen a magyar közösség által követelt autonómia épp hogy jogegyenlőséget kíván létrehozni a magyar és a román közösség között, a célja az, hogy minden polgár szabadon, korlátozások nélkül élhesse meg kultúráját, használhassa a közintézményekben anyanyelvét és nyilvánosan szimbólumait, és élhessen az anyanyelvi oktatás lehetőségével.
Mindezek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a román közösség „félelme” csupán ürügy, amelyre hivatkozva el lehetett érni a helyi magyar közösség által nemzeti szimbólumnak választott zászló eltüntetését.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.