Marosvásárhelyi színházak a miskolci deszkákon

Egy határon túli magyar művészeti fesztivál koncepciója készül Miskolcon. Addig is, amíg erre várunk, kezdetnek egy „minifesztivált” tartanak. Erdélyt most Marosvásárhely két társulata képviseli.
Hirdetés

Határon túli magyar teátrumok mutatkoznak be egy-egy darabbal a Miskolci Nemzeti Színházban: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Zentai Magyar Kamaraszínház négy előadását láthatja a közönség május 5. és 7. között, s ott lesz a szintén vásárhelyi Yorick Stúdió is.

Kiss Csaba, a miskolci színház vezetője keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a színház olyan előadásokat, előadókat, szerzőket mutat be Miskolcon, akik vagy amelyek nem azért elsődlegesek, mert határon túliak, hanem „olyan minőségi előadásokat” állítanak színre, amelyek Miskolcon színesítik a kínálatot.

A Tompa Miklós Társulat május 5-én a Mélyben, május 6-án pedig a Bányavakság című előadását állítja színpadra, míg a Zentai Magyar Kamaraszínház a Koldusopera című előadással érkezik Miskolcra, ezt a darabot május 6-án láthatja a közönség. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió a Szeretik a banánt, elvtársak című politikai szatírával mutatkozik be.
A Mélyben című darab Gorkij Éjjeli menedékhely című művének adaptációja, Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója állította színre. A Székely Csaba által írt, Sebestyén Aba által rendezett, a Yorick Stúdióval közösen létrehozott Bányavakság című előadás pedig az elmúlt évadok egyik legsikeresebb előadása volt Marosvásárhelyen, a darabot Pécsen, Kisvárdán, Bukarestben, Nagyszebenben, Nagyváradon is bemutatták. A Yorick Stúdió Szeretik a banánt, elvtársak? című politikai szatírája pedig Ceaușescu Romániájában játszódik.
Kiss Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: ez a „minifesztivál” a tervek szerint nem egyszeri lesz, a kultúráért felelős szaktárca ugyanis arra kérte a miskolci teátrumot, hogy készítsen koncepciót egy határon túli magyar művészeti fesztiválról.

Hirdetés