Miklóssy Ferenc: koncepciós eljárásba kevertek

Abszurdnak tartja a DNA állítását Miklóssy Ferenc. Minden alapot nélkülöző politikai koncepciónak minősítette a gyanúsítást.
Hirdetés
A román nyomozóhatóság csütörtökön jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indított a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Kiss Sándor ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikus egyik ügyében a DNA Miklóssy Ferencet, a Keviép ügyvezetőjét is pénzmosással gyanúsította meg.
 
A hatóság azt gyanítja, hogy a Keviép egy londoni bejegyzésű, budapesti székhelyű cégnek 187 ezer euró értékben adott el gépeket és anyagokat, ezt pár nappal később a nagyváradi East Bau Construct Kft. vette meg, ami a Keviép romániai cége, s amit Miklóssy Ferenc fia, ifj. Miklóssy Ferenc vezetett. Az ügyészség gyanúja szerint az így kifehérített 300 ezer eurót átadták Kiss Sándornak és Mudura Sándornak, annak érdekében, hogy a Keviép építhesse meg és üzemeltethesse PPP-konstrukcióban a nagyváradi szeméttározót.
 
Fotó: hbkik.hu
 
Az ügyvezető szerint a nagyváradi hulladéktároló megépítéséről kötött 2003-as szerződés helyességét bizonyítja, hogy a hulladékkezelő azóta is „minden szempontból kiválóan üzemel”, és az ország egyik legkorszerűbb és leghatékonyabban működő hulladéklerakója.

Meggyőződése, hogy egy politikai ügy mellékszereplője lett

A hulladékkezelőről olyan bizottság döntött, amelyben a DNA által gyanúsított személyek nem vehettek részt, arra semmilyen befolyást nem gyakorolhattak – áll a nyilatkozatban. 
 
„Nekünk megyei munkánk még soha nem volt Romániában, ezért nem is értem ezt a gyanúsítást. Érdekes egyébként, hogy a nagyváradi bíráló bizottságból még senkit nem hallgattak meg. A polgármestert sem, pedig ő el tudná mondani, miért döntöttek akkoriban a Keviép mellett” – nyilatkozta Miklóssy a dehir.hu-nak.

Hirdetés