Nem mi vagyunk a hunyók a kétharmadért

Nem a határon túli magyarokat terheli a Fidesz esetleges kétharmadának felelőssége – vallják a politikai elemzők.
Hirdetés

Pár tízezer embert nem lehet felelőssé tenni azért, hogy ilyen eredmény született – jelentette ki a magyarországi országgyűlési választások után a Krónikának adott interjújában Mráz Ágoston Sámuel budapesti politológus.

A magyarországi baloldal elveszítette kormányképességét, nincsenek válaszai az EU gazdasági válságára vagy a magyar gazdaság és társadalom problémáira, csak üres ígéreteket fogalmaztak meg a kampány során. És folytathatnám azzal, hogy a történelmi múlthoz, de a 2010 előtt elkövetett hibákhoz és bűnökhöz való viszonyukat sem tisztázták. Amit mi sem jelképezett jobban, mint hogy a személyi tabló változatlan maradt 2010 után is” – fogalmazta meg egyebek mellett a Nézőpont Intézet vezérigazgatója.

Arra a kérdésre pedig, hogy számítani kell-e arra, hogy az állampolgárság kiterjesztését és a szavazati jog megadását ellenző baloldal a határon túliakat teszi majd felelőssé a Fidesz esetleges kétharmadáért, a budapesti politológus leszögezte, reméli, hogy nem követi el ezt a hibát a baloldal. „A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kampányában elkövetett hibáik, akkori felelőtlen kijelentéseik árát mind a mai napig fizetik. Ha akkor nem lettek volna elutasítóak a határon túli magyarokkal szemben, biztos vagyok benne, hogy 2014-ben nem ez az eredmény születik a listás szavazáson” – vallja Mráz Ágoston Sámuel.

Inkább szimbolikus értéke van a határon túl leadott szavazatoknak a magyarországi országgyűlési választásokon – vallja eközben Székely István kolozsvári politikai elemző. „Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a kétharmad billeg és egy nagyon éles helyzetben elképzelhető, hogy éppen ez a 0,7-0,8, határon túliak által befolyásolt mandátum lesz a meghatározó a Fidesz kétharmada tekintetében” – tette azonban hozzá az Erdély FM-nek nyilatkozó szakember.

Illyés Gergő elemző a rádiós kérdésére ugyanakkor úgy vélekedett, a listás szavazatok a Fidesz győzelmi arányán már nem változtatnak.

Abban az esetben befolyásolták volna a kétharmadot, amennyiben az LMP a levélszavazatoknak köszönhetően nem jutott volna be az országgyűlésbe. Ha mondjuk egy 5,05 százalékos eredményt ért volna el, akkor elképzelhető lett volna, hogy a levélszavazatok miatt a parlamenti küszöb alá csúszik az LMP, és akkor ez okozott volna egy kétharmados többséget” – vélekedett Illyés Gergő.

Hirdetés