Bukarest megalapozatlannak tartja, hogy Oroszország kétoldalú szintre próbálja áthelyezni azt a súlyos válságot, amelybe az európai közösséghez fűződő kapcsolata került – közölte pénteken Brânduşa Predescu román külügyi szóvivő.
A román diplomácia arra reagált ezzel, hogy az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Băsescu román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatos “sorozatos oroszellenes kijelentései” miatt. Moszkvában egyebek között azt nehezményezték, hogy a román elnök országa NATO-csatlakozásának 10. évfordulóján azt mondta: Oroszország agressziót követett el Ukrajna ellen, és megsértette az ország területi egységét garantáló, 1994-es budapesti memorandumot.
Olvasson még:
- Rasszista megjegyzések miatt Románia visszahívja kenyai nagykövetét, nyílt napokat tartanak Brassó repterén – hírmix
- „Kárpátalján a háborúban sem hallgatnak a Múzsák” – Dupka György számolt be Kolozsváron az ukrajnai háború hatásairól
- Jövő héten már Ciolacu lehet a miniszterelnök, özönvíz volt Temesváron, elmaradhat a szóbeli érettségi – hírmix
A bukaresti külügyi közlemény megerősítette: Románia teljesen azonosul NATO-szövetségeseivel és európai uniós partnereivel, amikor kiáll Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, és a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásának tekinti Ukrajna nemzetközileg elismert határainak egyoldalú módosítását.