Ponta kiszáll a politikából?

Váratlan bejelentést tett Ponta a Facebookon. Csak senki nem érti, hogyan értelmezze azt. Blöff vagy üzenet a párttársaknak? Bármelyik lehet, ugyanis azt nehéz elhinni, hogy Ponta csak úgy kivonul a politikából.
Hirdetés

Tizenhárom éve van a politikai pályán a PSD színeiben Victor Ponta miniszterelnök, aki most azt állítja egy Facebook-bejegyzésben, hogy ennyi idő elég is volt a számára a haza szolgálatából, és átadná a fiatalobbaknak a helyét. A 41 éves pártelnök felelevenítette, hogy 2001. április 4-én Adrian Năstase akkori miniszterelnöktől kapta első politikai megbízatását. Minden azóta betöltött tisztségben – államtitkárként, miniszterként, képviselőként és kormányfőként – szülőhazája javát igyekezett szolgálni, fogalmazott.

A miniszterelnök bevallotta: számára az idei a legnehezebb esztendő, amelynek során sok csalódással, rágalommal, visszaéléssel, politikai üldöztetéssel, árulással kellett szembesülnie, ugyanakkor a tét is óriási.
 
„Novemberben, miután megnyerjük ezt az utolsó, sorsdöntő csatát (az államfőválasztást – szerk. megj.) elégedett lehetek azzal, amit elértem. És akkor szeretném átadni a helyem a politikában a fiataloknak, olyanoknak, akiket kevésbé viselt meg az utóbbi évek szörnyű politikai rendszere” – fogalmazott Ponta, hozzátéve, hogy szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi 13 évben.
 
A román sajtó többféleképpen értelmzte szavait. Egyesek szerint ezzel jelentette be a miniszterelnök, hogy indul az őszi elnökválasztáson, mások úgy vélik, hogy ezzel üzen a párttársaknak, hogy hiábavaló a hatalmas nyomás, van élet a politikán kívül is.
 
A PSD elnöke több ízben jelezte, hogy túl fiatalnak tartja magát az államfői tisztségre, és szeretné végigvinni 2016-ig szóló miniszterelnöki mandátumát. Elemzők szerint véget vetne Ponta politikai karrierjének egy esetleges kudarc államfőválasztáson.

Hirdetés