Elvetette Băsescu az egyesülési projektet?

Egyelőre úgy tűnik, letett Traian Băsescu Románia és Moldova egyesülésének szorgalmazásáról, mivel egyik ország polgárai sem lelkesednek az általa elvárt mértékben az ötletért. Lehet azonban, hogy ez a döntés csak ideiglenes.
Hirdetés

Úgy tűnik, meggondolta magát Traian Băsescu, és már nem azzal akar kampányolni, hogy Románia és Moldova egyesülését szorgalmazza. Az államfő a Krím félsziget Ukrajnától való elszakadásáról, illetve Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló népszavazást követően beszélt arról, hogy a Moszkva által írt krími forgatókönyv Moldovában is megismétlődhet. Az államfő ezt követően bírálta a moldovai vezetőket, amiért azok inkább az önálló politikára és az ukrajnai konfliktussal szembeni semlegességre szavaznak, és nem ölelték azonnal keblükre az általa felajánlott egyesülést. Ennek nyomán kijelentette, hogy mivel nincs meg a politikai támogatottsága, már nem szorgalmazza a Prut két partján fekvő országok egyesülését.

Az elnök néhány hónapja vélekedett úgy: Románia következő nagy nemzeti projektje a Moldovával való unió kell hogy legyen. Ezt azért dobta be a köztudatba, mert ezáltal próbálta saját és új pártja politikai támogatottságát növelni a december utáni időszakra, amikor lejár második államfői mandátuma, és ismét közvetlenül pártpolitikusként vehet részt a romániai politikai életben.

A nemzeti érzelem felkorbácsolásával, az országgyarapító szerepében való tetszelgéssel mind a téma iránt fogékony romániai, mind a román állampolgársággal is rendelkező moldovai polgárok szavazatait igyekezett besöpörni. A moldovai kormány és közvélemény mérsékelt lelkesedése azonban némileg meglephette, ezért is bírálja az utóbbi időben a hazája függetlenségének megőrzéséhez ragaszkodó Iurie Leancă moldovai miniszterelnököt.

Azonban a romániai közvélemény sem fogadta az általa várt, kitörő örömmel a felvetést, ráadásul azóta forróvá vált a helyzet a régióban.

Hirdetés

Ismeretes, hogy a szakadár moldovai tartomány, Transznisztria kikiáltotta függetlenségét, és bár Moszkva támogatja, önállóságát a világ többi országához hasonlóan Oroszország sem ismerte el. A tartomány még a Moldova által felajánlott széles körű autonómiából sem kér, ragaszkodik saját, el nem ismert államiságához, és ez egy esetleges román-moldáv unió esetén sem változna, sőt. A román-moldáv egyesüléshez Moldovának és Bukarestnek minden bizonnyal el kellene ismernie Transznisztria elszakadását, mivel az EU amúgy sem fogadna be olyan országot, amelyben megoldatlan elszakadási viták vannak. Băsescu viszont már korábban jelezte, hogy Bukarest Moldova területi integritását támogatja. Ez az ellentmondás sem könnyíti meg az uniót – már amellett, hogy a moldovai polgárok többsége sem fogadná azt szívesen, bár a könnyített román honosítás, a román útlevél jelentette előnyökkel azért ma is szívesen élnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a hírek szerint a transznisztriai törvényhozás elnöke kérte a terület Oroszországhoz csatolását, ami közvetlen konfliktust eredményezne Románia és Oroszország között.

Ebben a helyzetben előfordulhat, hogy Băsescu úgy döntött: ha sem a moldovaiak, sem a románok többsége nem lelkesedik a felvetésért, viszont az orosz hegemónia erősödése miatt fönnáll az esetleges regionális konfliktusok veszélye, amellett, hogy továbbra is odafigyel Moldovára – ezért találkozott szerdán a moldovai elnökkel, hogy megvitassák a regionális helyzetet a krími események után -, inkább más, kevésbé kényes kampánytéma után néz.
Lehetséges ugyanakkor, hogy csak jegeli az egyesülés témáját, az ugyanis később, más kampányokban még jól jöhet. Most úgy döntött, inkább Moldova mihamarabbi uniós integrációja mellett kardoskodik. Ezért nevezte szükségesnek, hogy felgyorsítsák a folyamatot, és az EU konkrét csatlakozási céldátumot tűzzön ki az ország számára. Hogy aztán a moldovai uniós tagság kijárójaként vethesse fel még egyszer az egyesülés kérdését, immár abban a szerepben tetszelegve, hogy ő alapozta meg a Pruton túli ország nyugati kötődését, és az orosz medve karmaiból történő megmenekülését.

Hirdetés