Már több mint tízezren látták el kézjegyükkel azt a petíciót, amelyben a kezdeményezők autonómiát kérnek Erdély számára. A beadvány többek között regionális kormányt követel Kolozsváron, amely politikai és gazdasági hatáskörökkel is rendelkezik az autonóm Erdély területén.
„Erdély történelme és hagyományai gyökeresen különböznek a Regátétól. Térségünk mindig a civilizált Európa része volt. Itt hirdették meg először a vallásszabadságot 1568-ban a tordai országgyűlésen. Erdély az 1648-as vesztfáliai béke aláírói között is ott volt.
Olvasson még:
- Szerdai hírösszefoglaló: DNA-vizsgálat Soós Zoltán ellen, béremelést ígért a kormány a pedagógusoknak, pedofilt fogtak Kolozsváron
- A román társadalom már nem retteg annyira a magyaroktól, hogy ebből kiemelt politikai téma legyen – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (2. rész)
- A digitális világban a kisebbségi lét még inkább párhuzamosabbá válhat – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (1. rész)
Erdélynek olyan fejedelmei voltak, akik nagy hangsúlyt fektettek a művelődésre és a toleranciára. A 17-19. században Erdély széles körű autonómiával rendelkezett.
Az 1918-as gyulafehérvári egyesüléskor Erdély volt Nagy-Románia legfejlettebb régiója. A központi kormányzatok gyarmattá süllyesztettek. A görög katolikus egyházat, amelynek csupán Erdélyben élnek hívei, felszámolták, javait elkobozták.
Régiónk helyzete 1989 után sem javult. Az Erdélyben összegyűjtött adók jogtalanul Moldvába és Olténiába kerülnek. Erdély az ország kincsestára, amelynek nincs önrendelkezési joga. Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk.
Régiónk képes lenne eltartani magát. Vannak erdőink, ásványvizeink, hatalmas idegenforgalmi potenciálunk, Romániában egyedinek számító középkori városaink, több száz kastélyunk, váraink, valamint egy egyetemünk, amely a multikulturalizmusnak köszönhetően első az ország egyetemei között. Nem kérünk semmit másoktól, de ami a mienk, azt nem hagyjuk” – olvasható a petícióban.
A petíciót, amely magyar és román nyelven is hozzáférhető, néhány hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra, a cél 15 ezer aláírás összegyűjtése.