Rengetegen írták már alá azt a petíciót, amelyben autonómiát követelnek Erdély számára. Saját regionális kormányt, valamint az adók helyben maradását kérik.
Már több mint tízezren látták el kézjegyükkel azt a petíciót, amelyben a kezdeményezők autonómiát kérnek Erdély számára. A beadvány többek között regionális kormányt követel Kolozsváron, amely politikai és gazdasági hatáskörökkel is rendelkezik az autonóm Erdély területén.
„Erdély történelme és hagyományai gyökeresen különböznek a Regátétól. Térségünk mindig a civilizált Európa része volt. Itt hirdették meg először a vallásszabadságot 1568-ban a tordai országgyűlésen. Erdély az 1648-as vesztfáliai béke aláírói között is ott volt.
Erdélynek olyan fejedelmei voltak, akik nagy hangsúlyt fektettek a művelődésre és a toleranciára. A 17-19. században Erdély széles körű autonómiával rendelkezett.
Az 1918-as gyulafehérvári egyesüléskor Erdély volt Nagy-Románia legfejlettebb régiója. A központi kormányzatok gyarmattá süllyesztettek. A görög katolikus egyházat, amelynek csupán Erdélyben élnek hívei, felszámolták, javait elkobozták.
Régiónk helyzete 1989 után sem javult. Az Erdélyben összegyűjtött adók jogtalanul Moldvába és Olténiába kerülnek. Erdély az ország kincsestára, amelynek nincs önrendelkezési joga. Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk.
Régiónk képes lenne eltartani magát. Vannak erdőink, ásványvizeink, hatalmas idegenforgalmi potenciálunk, Romániában egyedinek számító középkori városaink, több száz kastélyunk, váraink, valamint egy egyetemünk, amely a multikulturalizmusnak köszönhetően első az ország egyetemei között. Nem kérünk semmit másoktól, de ami a mienk, azt nem hagyjuk” - olvasható a petícióban.
A petíciót, amely magyar és román nyelven is hozzáférhető, néhány hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra, a cél 15 ezer aláírás összegyűjtése.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.