Nem tetszenek a nagy fizetések a Renault-nak

Azzal fenyegetett be Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatója, hogy ha nőnek a romániai bérek, kénytelenek lesznek Marokkóban gyártani a Daciát.
Hirdetés

Az infrastruktúra fejlesztése mellett a bérköltségektől is függ, hogy marad-e Romániában a francia Renault gépkocsigyár, amely a Dacia gépkocsit gyártja itt – derült ki hétfőn Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatójának nyilatkozatából.  A Mediafax hírügynökség szerint Maure leszögezte, hogy a francia gyártó egyelőre nem telepíti át a mioveni-i összeszerelő üzemét a marokkói Tangerbe, de leszögezte, a romániai gyárnak meg kell őriznie versenyképességét.

A vezérigazgató kifejtette, a francia gyártó számára nagyon fontos, hogy Románia nyugati határáig könnyen eljuttathassák az exportra szánt járműveket.

Rámutatott: a romániai üzem versenyképességét egyéb fontos tényezők is meghatározzák, így például a bérköltségeket egy bizonyos szinten kellene tartani, különben a marokkói gyár egyre versenyképesebbé válik, és elérheti a romániai üzem hatékonyságát.

Mint beszámoltunk, február elején Traian Basescu államelnök jelentette ki, hogy a Dacia áthelyezi összeszerelő üzemét Észak-Afrikába, mert a román kormány nem tekinti prioritásnak a Pitești és Nagyszeben közötti autópályaszakasz építésének az elkezdését.

A Renault Románia akkor közölte, hogy nem távoznak Romániából, de az újabb beruházásokat az infrastruktúra-fejlesztéstől teszik függővé.

 

Hirdetés