Ha vegán vagy, nem lehetsz rasszista

Se tömeggyilkos, se szexista, se homofób, se rabszolgatartó. Az első hivatalos romániai vegánfelvonuláson jártunk.
Hirdetés

Szombat kora délután, még sütött a nap, bár a felhők már elkezdték a gyülekezést odafönt az égen. Kolozsvár főtere zsongott a helybeliektől és turistáktól, Mátyás király szobra előtt vásárosok árulták portékáikat. Odébb, a Deák Ferenc utca elején elhelyezett memorandista emlékmű előtt a vegánok is gyülekeztek. Meg pár vegetáriánus. Meg pár húsevő (emberek és kutyák egyaránt). Olyan negyvenen. Hogy megtartsák az első hivatalos romániai vegánfelvonulást. 

Hogy mi a veganizmus? Röviden, ez. Szóval, ott voltunk, étrendi, etikai és környezetvédelmi vegánok, no meg nem-vegánok, és gyülekeztünk szépen. A Vegan în Cluj-Napoca (Vegánok Kolozsváron) nevű kezdeményező csoport tagjai ijesztő és nagy fotográfiákat osztottak szét a jelenlévők között, amelyek a legkülönbözőbb állatok szenvedését mutatták be, továbbá tájékoztató brosúrákat a veganizmusról.

Aztán a csoport két képviselője mikrofont ragadott és elmondta, többek között, hogy: kolosszális méreteket öltött a világon az állatok elleni kegyetlenség. Gyakorlatilag az emberiség történetének legnagyobb népirtása zajlik: évente 65 milliárd állatot gyilkolunk le mi, emberek. Hóhérok vagyunk. Minden egyes tojás elfogyasztásával például elveszünk egy életet. Vegyük már észre, hogy az állatok nem értünk vannak. Érző lények, szeretnek, szenvednek, akárcsak mi. Ja, és egészségtelen dolog húst enni. Pont olyan egészségtelen, mint a cigaretta. Megöljük magunkat is. Egy elnyomó globális rendszer hipnotizált áldozatai vagyunk.

Mikor lesz már ennek vége? Legyen béke minden élőlény között. Minden diszkriminációnak legyen vége. Ki kell menni az utcára. Harcolni kell a békéért. A vegánok oldalán van az igazság. A vegánok nem tévednek. Mert a béke és a szeretet nem lehet tévedés. Aki vegán, az nem tömeggyilkos, rasszista, szexista, homofób és rabszolgatartó.

A beszédek végeztével a lelkes és csendes tüntetők végigmentek a Deák Ferenc utcán, aztán vissza a Kossuth Lajos utcán, bekanyarodtak a Főtérre és visszaértek oda, ahonnan elindultak. Ekkorra az eső is elkezdett esni, így hát mindenki szépen hazament.

Így érkezett meg hivatalosan a veganista felvonulás Romániába. Mutatjuk képekben is:

 

Ahogy elkezdődött: maroknyian, de elszántan és szelíden.

 

Lassan előkerülnek a brosúrák és a Nikonok.

 

Ez a kutyus élesen figyel, feltehetően az üzenetre.

 

Íme, a húsod. Válaszd a veganizmust.

 

Amikor nem az arc a fontos, hanem az üzenet.

 

És amikor az arc adja el az üzenetet. Ez a kis eb nagyon édi!

 

Hirdetés

Vegánok? Nem vegánok? Az a szendvics lehet növényi, de a fagyiban… nos, az is növényi, kész.

 

Én még ilyen tehenet nem láttam. Szörnyű, valóban. De vajon a hölgy táskája miből készült?

 

Talán ez a felvonulás legcukibb képe. Nézzétek meg jól, emberek!

 

Nos, ők feltételezhetően nem vegánok. Viszont jól áll a kezükben a csokor napraforgó, amelyet a felvonulóktól kaptak.

 

Milyen jól megfér egymás mellett a pizzaevés meg a vegánfelvonulás.

 

Ez már a visszaút. Épp egy bőrdíszműves bolt mellett halad a menet. Állati bőrdíszműves!

 

Mindenki szépen megáll a piros lámpánál. A kordon nem őket védi.

 

Állítsátok meg a halálhajókat. És az eső szomorúan hull az üzenetre.

Hirdetés