A DIICOT vizsgálatot indíthat ellenük. A riport rendezője a Twitteren izmoz.
A nemzetbiztonság ellen elkövetett bűncselekmények gyanújával vizsgálódik a Sky News brit televízió állítólagos romániai fegyverkereskedelemről szóló riportjának ügyében a a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT). Több romániai hírügynökség is úgy értesült a vizsgálathoz közel álló forrásokból, hogy az ügyészek a brit újságírókra is kiterjesztenék a vizsgálatot.
Az ügyben eddig öt román állampolgárt hallgattak ki, csütörtökön pedig három személynek ismét válaszolnia kellett a DICOT ügyészeinek kérdéseire.
A hivatalos álláspont egyelőre ugyanaz, amiről Daniel Horodniceanu, a DIICOT vezető ügyésze beszélt szerdán: a Sky News riportja megrendezett volt, a brit stáb előre megírt forgatókönyv szerint dolgozott Romániában.
A vizsgálat során kiderült, hogy a Sky News által AK-47-es rohamkarabélyként bemutatott fegyverek valójában törvényesen, engedéllyel tartott vadászpuskák, a megrendezett riport szereplői pedig pénzért beszervezett „színészek”, akik nem csak mondandójukat, hanem terepszínű ruháikat és símaszkjaikat a britektől kapták. A brit újságírókat egy Szanto Aurelian Mihai nevű romániai származású, évek óta Nagy-Britanniában élő férfi hozta össze a riport szereplőivel. Szanto azt állítja, a brit újságírók átverték, mivel azt mondták neki, hogy a riport egy fiktív szereplős anyag lesz, és azt állítják majd, hogy a valójában Maros megyében felvett társalgás a „fegyverkereskedőkkel” valahol az ukrán határ mellett zajlik.
Közben Stuart Ramsay, a Sky News munkatársa, a riport rendezője a Twitteren tagad mindent.
„Mindenki nyugodjon le. Asztori igaz. Senki nem kapott pénzt. Senki nem gyártott forgatókönyvet. A fegyverek igaziak” – írta Ramsay, aki szerint csak a forgatócsoport tagjai láthatók azokon a fényképeken, amelyek a román médiában megjelentek, és amelyeken a biztonsági kamerák rögzítették, amint a britek találkoznak valakikkel egy romániai szálloda előtt.
Nobody was paid. The weapons are real. The story is correct. End of. Romania it wasn't about you. It was weapons.
— Stuart Ramsay (@ramsaysky) August 10, 2016
„Románia, fejezd be a trollkodást, nagyon unalmas. Minden kérdésre válaszoltam” – írta, miután a Twitteren elárasztották a főleg Romániából érkező ellenséges kommentek.
„Heheheh, igaz. Egyszerűen nem tetszik nektek! Az AK-k és a katonai távcsöves puskák eladók” – írta egy másik Twitter-bejegyzésben Ramsey.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.