// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Nem nagyon akarjuk a Föld bölcsességét

// HIRDETÉS

Mármint megvenni. A kormányban erős a szándék, de alacsony az adakozási kedv.

A Román Nemzeti Bank múzeumában állították ki az állam által közadakozásból megvásárolni tervezett Brâncuși-szobrot, mert a vártnál kevesebb pénz gyűlt össze eddig.

Constantin Brâncuși, a húszadik századi modern szobrászat egyik meghatározó egyénisége alkotta a Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló kisplasztikát. Ezt a szobrot a tulajdonosai el akarják adni, és a román állam megegyezett velük még márciusban, hogy 11 millió euróért megvásárolja. 

Az összeg több mint felét, 6 millió eurót közadakozásból akarják összegyűjteni,

a többi 5 millió eurót a román állam állja. A szobor eddig a román elnöki hivatalnak is otthont adó Cotroceni-palota múzeumában volt kiállítva. Corina Șuteu kulturális miniszter reményét fejezte ki, hogy az új helyen a szobrot még több román fogja megtekinteni. Ebből az alkalomból Dan Suciu kormányszóvivő bejelentette, hogy a május közepén meghirdetett és szeptember 30-ig tartó közadakozás eredményeként eddig 212 ezer euró gyűlt össze. 

A hatóságok abban reménykednek, hogy a következő időszakban többen ajánlanak fel anyagi támogatást, ugyanis még bizonyos felületeken nem kezdődött el a közadakozás népszerűsítése.

A tervezett akciók között szerepel egy maratoni adománygyűjtő műsor a román köztévében és a telefonos adománygyűjtés bevezetése. Jelenleg hat banknál lehet felajánlásokat tenni.

A gyűjtés sikerességét nehezíti, hogy a legnagyobb román politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea korábban úgy nyilatkozott: nem fog pénzt adományozni a Brâncuși-szobor megvásárlására, mert nem ért egyet a közadakozás gondolatával. Szerinte a román államnak kellene kifizetnie a teljes összeget. A politikus az adománygyűjtést a Dacian Cioloș román kormányfő által vezetett 

szakértői kormány populista kezdeményezésének nevezte.

A kampányt támogató Maia Morgenstern színésznő ugyanakkor azt mondta, hogy a közadakozási akció több merő üzleti vállalkozásnál, szerinte Brâncuși „az emberséget szimbolizálja, azokat az értékeket, amelyekre törekszünk”.

Brâncuși 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Kevés műve található Romániában, köztük egyik legismertebb, egy monumentális zsilvásárhelyi alkotás, A végtelen oszlop, amelyet az első világháború áldozatainak emlékére emeltek 1937-ben.

Az eladásra kínált műalkotás tulajdonosai jelenleg Paula Romascu Ionescu és Alina Șerbănescu, a szobrot 1911-ben megvásárló Gheorghe Romascunak, Brâncuși egy barátjának a leszármazottai.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

// még több főtér.ro