Most már egészen biztos: a Nemzeti Liberális Párt politikusainak jelentős része magyarfolyóirat-fóbiában szenved. Erre a különös patológiás jelenségre eddig még nem találtak (mert nem kerestek) megfelelő elnevezést a brit tudósok, de Norica Nicolai liberális EP-képviselő újfent tesz azért, hogy ez a helyzet záros határidőn belül megváltozzék.
Talán emlékszünk még arra, hogy a Maros megyei tanácselnök kereszteshadjáratot indított a Látó ellen – az úriembert Ciprian Dobrénak hívják, és a liberálisok delegálták e felelősségteljes munkakörbe. Aztán, kicsit később, a kolozsvári Helikon önkormányzati támogatását piszkálgatták – mit ad Isten – liberális tanácsosok, szerencsére sikertelenül.
Most pedig az illető – ráadásul kolozsvári – európai képviselőhölgy pampog amiatt, hogy a.) általában véve minek kell bármilyen magyar kulturális intézményt minisztériumi szinten támogatni, b.) de különösen a Székelyföldet minek, mert kizárólag magyar nyelven jelenik meg, mert az a neve, ami, és úgy egyáltalán.
Kénytelen vagyok azt hinni, hogy az említett párt tagjainak sorában súlyos pszichés zavarokat okoz az a tény, hogy az egységes és oszthatatlan Romániában a nyilvános térben megjelennek olyan szövegek, amelyeket ők nem értenek. És ha nem értik, ki tudja, mi minden hangozhat el büntetlenül, meg amúgy is frusztráló, hogy mondjuk az ember ül a buszon, és mellette valami idegen nyelven csivitelnek holmi csitrik. Biztos róla beszélnek a háta mögött, azt mondják éppen, hogy milyen ronda, korlátolt és intoleráns.
Végeredményben tehát a magyarfolyóirat-fóbia egy általánosabb tünetegyüttes része, nevezzük el ezt most multilingua-fóbiának.
És csak a rend kedvéért jegyezzük meg: ennek a pártnak a második legismertebb arcát Klaus Johannisnak hívják. Zárójel bezárva.
Ülök én is a buszon, nézem Nicolai asszony elsuhanó plakátját, közvetlenül a nagy román szociáldemokrata, Vitéz Mihály vajda választási pannója után következik, és arra gondolok, hogy az alapján, ami zöldséget összehordott, valószínűleg életében nem járt a kezében a Székelyföld egyetlen példánya sem. Javasolni fogom Lövétei Lázár László főszerkesztő úrnak, postázzon neki néhányat, hadd keresgélje benne a politikai tartalmat meg az RMDSZ propaganda-anyagait, és ha megtalálja, szóljon nekünk is.
És még az is eszembe jut, hogy el lehetne mindezt intézni azzal, hogy Nórika egy kicsikét butácska, de az a nagy helyzet, hogy egyáltalán nem az: nagyon is a közhangulat ütőerén tartja a kezét (képzavar). Minden ellenkező híresztelés dacára nem gondolom, hogy Erdélyben tombol a magyarellenesség – de a zsigeri értetlenség igen.
Saját, nyilván nem reprezentatív ismerősi körömben is akad olyan disztingvált és (az átlaghoz képest valóban) nyitott román értelmiségi, akinek nem fér a fejébe, miért kell csak magyar nyelvű rendezvényt tartani, kiadványt publikálni, hiszen ő emiatt kimarad számos kulturális élményből. Még végül kénytelen lesz megtanulni magyarul, itt, Erdély szívében, amelynek toleranciájára és többkultúrájúságára oly előszeretettel szokás hivatkozni, ha például kulturális fővárosi projektre kell pénzt pályázni.
Fogalmazzunk óvatosan: ez is egy lehetőség.
Kép: Erdély László