Nem, nem Barnának hívják az illető urat. De szintén erdélyi. És talpig européer.

Járványkórház. Intenzív osztály. Súlyos betegek. Kilenc halott. Nagyon nagy a baj.

A fenti párbeszéd Romániában zajlott, egy nemzetközi repülőtéren. Hála Istennek, a szerencse ezúttal a jó oldalon állt.

Lényegében egyszerűen. Kicsit átkozmetikázták a hazai oktatási rendszerben dolgozók számát.

Egyébként szép lesz, különbözik a Kolozsvár-szerte fellelhető egyen-játszóterektől, meg minden.

Fölösleges riasztások sorozatával árasztották el a hegyi mentőket. Hála Istennek, igazi baleset nem történt.

Ha mégse várta nagyon, ne is olvasson tovább. De ha igen, akkor…

… pedig az illető ma is él, hála Istennek. Ja, a félretájékoztatott család elő is készítette a temetést.

Az már csak hab a tortán, hogy az áldozatok gyermekek voltak, és jó órát reszkettek odabent.

Egy felmérés szerint a faluhelyen élő gyerekek zöme szeretne be is járni a suliba. Ez azonban sajnos nem biztos.

Ferenc pápa vasárnap szent napján megérkezett a magyar fővárosba, és hamarosan misézni fog.

A bizarr attak hátterében egy vadászparti áll. És így mindjárt érthetőbb az állat viselkedése.

Hogy ettől az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter nem lesz népszerűbb, az biztos. De legalább őszinte volt.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”