Ursula von der Leyen, Európa főnénije (lásd még a kedves macinővért a Kérem a következőt! című rajzfilmsorozatban vagy akár Ratched főnővért a Száll a kakukk fészkére című filmben) hétfőn meglátogatta az Unió súlyos betegét Romániát. Tartott egy nagyvizitet Románia legnagyobb és legkorszerűbb kórházában, Klaus Ionopotchivanoc Iohannis ápoló és Florin Superman Cîțu ápoló kíséretében, aztán elmagyarázta a helyes terápiákat és adott egy jó nagy szatyor pénzt. Pontosabban, megígérte, hogy biztos odaadja.
Végül kiálltak mindhárman az ország népe elé és beszéltek. Iohannis ápoló elmondta a szokásos országorvoslási protokollszöveget (szimbolikus pillanat, felkészülni, reformok, gyakorlatba ültetni, felelősség). Mondott egy olyat is, hogy ebből a pénzből alapjaiban változtathatjuk meg Romániát, olyan országot építhetünk, amilyet szeretnénk magunknak. Meg egy ilyet is: ezt a pénzt EZZEL a kormánnyal szereztük meg (közben jelentőségteljes pillantást vetett Cîțu ápolóra).
Cîțu ápoló is elmondta a szabványszöveget. Ezen felül kisdiák módjára örvendezett, hogy az elbírálók tizenegy vizsgatantárgyból tíz esetben 10-est adtak a jelöltnek. Aztán azon is örvendezett, hogy ebből a pénzből a román nép 64 (azaz hatvannégy) reformnak örvendezhet majd.
Ursula főnéni is elmondta a szabványszöveget, aztán bájosan megfenyegette az ápolókat, hogy biza, a munka dandárja még csak most következik, ő pedig az utolsó pillanatig ott áll az ápolók mellett, fogja a kezüket, hogy sikerüljön a kezelés és Románia megfiatalodjék az arcfelvarró műtét végén.
Ezek után Ursula nővér kecsesen intett, felült a repülőgépre és tovaröppent.
Mi meg itt maradtunk pár kérdéssel. Tudomásom szerint elég sok uniós ország megkapta már a helyreállítási tervre vonatkozó zöld lámpácskát. Viszont nem emlékszem olyanra, hogy Ursula főnéni személyesen látogatott volna el a helyszínre. A súlyos beteghez vajon miért jött el?
A látogatás pillanata is felvet egy kérdést. A főnéni sétás-rábólintós nagyvizitjét valahogy sikerült pont a liberálisok elnökválasztó banzája után időzíteni. Micsoda véletlenek vannak, hát nem? Egyáltalán nem arról szól ez az összehangolás, hogy a nagy szatyor pénzt EZZEL a kormánnyal sikerült kikunyerálni. Vagy mégis? (Zárójelben: azért a kérelmet nem EZ a kormány hozta össze. Azóta vagy hét miniszter is távozott.)
És van még egy apróság: Iohannis ápoló, ugye, azt mondta, hogy ebből a pénzből olyan Romániát építhetünk, amilyet szeretnénk magunknak. Én ettől a mondattól kicsit elszégyelltem magam, Iohannis ápoló helyett is. Értem én, hogy másfél éve pandémia van (és EZ a kormány IS úgy elcseszte a védekezést, mint a többi). De Románia nem csak másfél éve létezik (hivatalosan legalábbis). Korábban ki vagy mi akadályozta a kormányokat, hogy olyan országot építsenek, amilyet… vagy persze, az is lehet, hogy pont ilyen országot szerettek volna maguknak. Akárhogy is, ez a mondat kicsit arra a munkakerülőre emlékeztet, akinek éppen sikerült kisimlizni egy újabb szociális segélyt. Bravó, Iohannis ápoló!
Ja, szívélyes üdvözletemet küldöm Ursula főnéninek is. Nagyon örvendek, hogy gátlás nélkül ellátogatott egy olyan országba, ahol a jogállamiság – legalábbis az ő szemével nézve – simán lábbal tiportatik. Ellentétben a renitensekkel viszont, Európa súlyos betegének ápolói jó csicskaként (megy ez nekik, történelmi alapon) mindig tudják, mikor és hova kell csókot nyomni.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.