A fenti párbeszéd Romániában zajlott, egy nemzetközi repülőtéren. Hála Istennek, a szerencse ezúttal a jó oldalon állt.
A történet nagyon egyszerűen indult. A Wizzair légitársaság egyik gépe kedden délután elindult a hollandiai Eindhovenből Románia, pontosabban a iași nemzetközi repülőtér felé. A gépen 100 utas tartózkodott, no meg a hattagú személyzet. Minden remekül zajlott, egészen a leszállásig, amikor is a személyzet hibát észlelt a futóműben. Azonnal jelezték a problémát az irányítótoronynak, továbbá, biztos, ami biztos, habszőnyeget kértek a kifutópályára. (A habszőnyeg arra jó, hogy ha a repülőgép a hasán landol, enyhíti az ütközést és máris jóval kisebb a baj.) Közben persze a gép nem szállt le, hanem körözött a város fölött. Kereken öt kört tett meg, a repülőtér igazgatója szerint. A reptéren azonnal riadót fújtak… aztán (elképzelésünk szerint kissé pironkodva) felhívták a gépet és közölték, hogy ők készen állnak, de sajnos, izé, habszőnyeg nincs. A iași nemzetközi repülőtér nem rendelkezik ilyesmivel. Elképzeljük a súlyos csendet is, amely ilyen bejelentések után be szokott állni. Hála Istennek, a futómű nem mondott teljesen csütörtököt, a pilóta ügyesen földre tette végül a gépet, senkinek nem görbült meg egyetlen haja szála sem. Mindenki örült, elnézést kért, gratulált. És akkor most képzeljük el azt is (elméletben, persze), mi történhetett volna, ha az a fránya futómű feladja. És a gép hason landol. Habszőnyeg híján a betonon. És vonjuk le a következtetéseket. És reméljük, a iași nemzetközi repülőtér illetékesei is levonták.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.