Szabóné Orbán Olga 83 éves volt.
Szabóné Orbán Olga 83 éves volt.
A Baba Vanga névre hallgató vak bolgár jósnő elhunyt ugyan, ám előre megmondta, mit hoz a jövő.

Nem igazán lehet erre mit mondani.
Nem igazán lehet erre mit mondani.
És lehet bokázni, mert több hétköznapon tudunk majd hátra dőlni, mint idén.

Igazi paradoxon, ha az átoltottságot nézzük. Egyébként a hazai hivatalos vírusadatok egész jók.

Még akkor is, ha a fenti kifejezést egyesek diszkriminatívnak fogják tartani.

Szerencsére senki sem sérült meg. Mert a kórházakkal ellentétben a mallok mindennel fel vannak szerelve.

Ennek megfelelően alacsonyan szállnak a járványszámok idehaza. Az is igaz, hogy ha tovább csökken az oltakozási kedv, mindez nagyon hamar ismét rosszra fordulhat.

Hiszen a konyhában ülve is eszébe juthatnának. Ráadásul egyesek törvénybe is ütköznek.

Bizony, van ilyen is. És ha áltermék van, áltermékkészítőnek is lennie kell.

Hármat lehet találgatni, mi volt a tömör válasz.

Persze, lebuktak, megbüntették őket, de… az ész megáll és ácsorog.

És akkor képzeljük el, milyen mérges lehet most.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”