Legyen bizoccság! Jön a román klímaharc-kommandó, tehát 2082-ben iszonyú jó lesz nekünk. És 2022-ben?

Rögtön az elején elnézést kérek a címből esetleg kiolvasható önzésért. Én tényleg nagyon örvendek annak, hogy 2082-ben (vagy bármikor a mindennapi halandó békaperspektívájából nézve távolabbi jövőben) iszonyú zöld jó lesz nekünk. Az említett perspektívából nézve közelebbi, jelenbe torkolló jövő viszont icipicit aggaszt. Tehát: a román államelnöki hivatal oldalán olvasom, hogy Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök eldöntötte: klímaharckommandót verbuvál, mégpedig jeles hazai és nemzetközi harcosok részvételével. Akik majd jól legyőzik a mi magunk által ránk szakasztott rossz időt, hogy visszatérhessen végre a jó, a paradicsomi négy évszak. Az államelnöki döntésnek nyilván semmi köze nincs az új, méregzöld színekben (is) pompázó német kormányhoz. Minden román állampolgár fője elrágódott a klímán – alaposan, ahogy szokta –, aztán meghozta az egyetlen bölcs döntést, amelyet egy globális katasztrófa küszöbén egy igazi politikus meghozhat. Legyen bizoccság! Őszintén remélem, hogy profi kommandósok kerülnek a csapatba. Vagyis nem az történik majd, ami ilyenkor a mioritikus hazában történni szokott: jönnek a közeli rokonok, a távoli rokonok, aztán a jópajtások az elnöki kebleken csüngő pártokból meg a rosszpajtások az elnöki bokákat mardosó pártokból, a szomszéd (irodában üldögélő tisztviselő nagynénje fodrászának unokaöccse, egyébiránt kiváló klímainfluenszer, négy diplomája van!), na és aki még jelentkezhet a fizetős helyekre. Amikor ez a vérprofi csapat összeáll, elkezdődik a (jól végzett) munka harc, melynek eredményeképpen a klíma előbb-utóbb vert seregként fut majd haza, hogy beköszönthessen az említett jó idő, amikor is az évszakok ismét olyan menetrendszerűen futnak be, mint mondjuk a japán vonatok. A hazaiakat sajnos nem említhetem jó példaként, ugyanis pont olyan előreláthatóan működnek, mint a klíma ma. És ezzel elérkeztem a kicsinyes, önző, földhöz ragadt aggodalmaimhoz. Mert biza, aggódom a vonatok közlekedéséért, az autópályák épülési sebességéért, a közúti biztonságért, az újabb pandémiás hullámra igazán remekül felkészült (értsd, hadd jöjjön, majd csak lesz valami, nem kell túlkommunikálni) illetékes hatóságokért, a bő 30 év alatt módszeresen miszlikbe aprított közoktatásért, a száguldó fejlődés jelzőtüzeiként fel-fellángoló kórházakért, a generációkon átívelő klientúrák megdönthetetlensége miatt, a rég nem látott demográfiai (össze)robbanás okán, közelebbről a romániai magyar közösségért, amelyet a többség akkor szeret igazán, ha úgy létezik, mint aki kihalt… De fura mód a leginkább azért a totális klímakatasztrófáért aggódom, amely a hazai politikai prérit sújtja. Kérem tisztelettel, ezen a tájon minden zöldítő válságcsomag elkésett: akkora sivatag van, hogy a Szahara belepirulhatna szégyenében. Itt eredetileg fel akartam sorolni azokat az egyéneket, akik ma a hazai csúcspolitika (és döntéshozás) nagyvadjaiként vigyorognak, acsarognak, jobbjósolnak, baljósolnak, makognak, kaffognak stb. a különböző tévécsatornák műsoraiban. De igazából nincs értelme: ha az ország érdekében hozott döntéseiért felelősséget vállaló államférfit tekintem etalonnak, csupa névtelen senki rángatja a Románia nevű poszt-trianoni tákolmány kormányát. Akiktől például ennyi telik ki: hosszas kérődzés után eldöntik, hogy létrehoznak még egy bizottságot. Amely majd szépen elintézi, hogy például 2082-ben iszonyú zöld jó legyen nekünk. Na de 2022-ben? Eh, majd csak lesz valami, nem kell túlkommunikálni...