Az, hogy Johannis elismerte: még a meglévő, a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeket sem alkalmazzák maradéktalanul, még akkor is jelentős, ha sejtjük, hogy az elnök és stábja számára az autonómia nem feltétlenül tartozik a kisebbségi identitás megőrzését szavatoló garanciák sorába.

A Jobbik előretörését nem kell alábecsülni – de túldimenzionálni sem. Magyarországon, sőt Erdélyben is voltak olyan hangok, amelyek a fasizmus visszatérésének veszélyével riogattak, miközben kijelenthető, hogy ha nem is nyíltan, de fű alatt, tetteiben a romániai fősodratú pártok mindegyike van annyira soviniszta és kisebbségellenes, mint a Jobbik.

Az elmúlt 150 év történelmi fejleményeinek fényében nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy ha ne adj’Isten jelentõs orosz haderõ jelenne meg a Prut folyó vonalán, Románia csupán néhány órán belül döntene úgy, hogy a nagy Orosz Föderáció elsõ számú európai partnere kíván lenni.

Idén is eljött a húsvét. Ami Csíkszeredában nem múlhat el a tömeges szabadtéri ételszenteltetés nélkül. Mi is ott voltunk.

Ha ez a nyomozás nem is konkrétan magyarellenes élű, Markó belekeverése alkalmas arra, hogy minden, az ő nevéhez fűződő, a magyar közösséget érintő, amúgy száz-, sőt ezerszázalékosan jogos visszaszolgáltatást megkérdőjelezhetővé tegyen.

Reagálni kell. Méghozzá békés, de határozott eszközökkel. Fontosak a hazai, a lehető legnagyobb tömegeket megmozgató közös akciók, de legalább ilyen fontosak a külföldi lépések is, vagyis az önálló erdélyi magyar külpolitika.

Egyáltalán nem kizárható, hogy Washington a közel-keleti mellett az esetleges orosz fenyegetés mértékét is csökkenteni kívánja a rakétapajzzsal.

Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést.

A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető.

Cîmpeanu felsorakozott azon dicstelen elődei és kormányzati kollégái sorába, akik az egyetemi autonómiát szándékosan úgy értelmezik félre, hogy az a törvények nyílt megsértésére is feljogosít – már akkor, ha a magyar közösség háttérbe szorításáról van szó.

A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre.

Ezúton jelezném a bukaresti kormánynak, hogy állampolgári jogon igényelnék egy állami tulajdonú szállodát.

Hellvig írása alapján úgy tűnik, nem különösebben tartja fontosnak a Bukarest és Budapest, illetve a Bukarest és a romániai magyar közösség közötti viszony normalizálását. Legalábbis nem a magyar önrendelkezési tervek mentén. Sőt mindaddig, amíg azok léteznek, nemzetbiztonsági kockázatként tekint a romániai magyar közösségre.

Elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.

A kisebbségi jogok terén Bukarest nem azt a jogi elvet alkalmazza, hogy amit nem tilos, azt szabad, hanem azt, hogy csak azt szabad, amit írásban rögzítettek. Azt ugyanakkor, hogy akár romániai, akár nemzetközi szinten a jelenleginél kedvezőbb szabályozást rögzítsenek, Románia kézzel-lábbal megpróbálja akadályozni.

A decentralizációs javaslat mindkét fél számára jó kompromisszum lehet, sőt a többi ukrajnai kisebbség – így a magyarok és a románok is – profitálhat belőle, ha az orosz fél elfogadja.

Jelenleg tehát Magyarország az egyik legfontosabb színtér Kelet és Nyugat egymásnak feszülésében. Ez lehetőség, de egyben hatalmas felelősség is. Különleges gazdasági igényei ellenére sem szabad elfelejteni, hogy közép-európai országként, az EU és a NATO tagjaként a Nyugat, az európai kultúra része.

Lehet-e a választáson a magyarok bizalmát is élvező, német származású, önmagát azonban román nemzetiségűként meghatározó államfő támogatására számítani, vagy más eszközökkel kell a magyar közösségnek az őt megillető jogokat kivívnia?