Idén is eljött a húsvét. Ami Csíkszeredában nem múlhat el a tömeges szabadtéri ételszenteltetés nélkül. Mi is ott voltunk.
Bár harminchét évvel ezelőtt a nagyváradi Olaszi templomban reformátusnak kereszteltek, hatalmas élmény volt életemben először részt venni a húsvét vasárnapi csíkszeredai ételszenteltetésen.
Ha valaki számára nem lenne ismerős a hagyomány, amely a Kárpát-medence – sőt vélhetően a világ – legnagyobb szabású ilyen népszokása: kora reggel a város apraja-nagyja kiáll a főtérre egy díszes terítővel letakart kosárral, amelyben a szenteltetni való ételt és italt – húsvéti tojást, sonkát, kenyeret, bejglit, bort, pálinkát – tartják, és megvárják, hogy az áldást követően a papok tömege szentelt vízzel meghintse.
.jpg)
Jómagam pálinka híján a sonka és a főtt tojás mellett egy kis fémflaskában némi skót whiskyt vittem szenteltetni, de biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy megszentelődött, mint a csíki köményes pálinka vagy az oroszhegyi szilva.
Mint ismert, idén az időjárás úgy döntött, téli zegernyével köszönti a feltámadás ünnepét, és bár a szerda óta lehullott hó már elolvadt, reggel nyolckor mínusz négy fok várta a szenteltetni igyekvő csíkszeredaiakat, illetve a szép számmal a városba látogató turistákat.
A mínuszok azonban nem jelentettek akadályt: a szeredai főteret – a helyieknek csak „placc” – zsúfolásig megtöltötte a szenteltetésre váró tömeg. Az emberek hosszú sorokban, lábuk előtt a letakart kosarakkal várták az ételáldást és a szentelést.
Ezrek álltak türelmesen a téren – talán tízezren is lehettünk a szépnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, de annál szocreálabb téren.
.jpg)
Az áldást követően a Művészetek háza előtt várakozó papok elindultak, és percek alatt letudták a szentelést. Végezetül a tömeg elénekelte a Himnuszt és a Székely himnuszt – gondolom, egyértelmű, hogy nem akármilyen élmény volt a csendes, a gépjárműforgalom elől lezárt téren a tízezer torokból felcsendülő nemzeti imádságot hallgatni –, majd mindenki elindult haza a megszentelt étellel.
Akárcsak a csíksomlyói búcsú esetében, nem kell ahhoz katolikusnak, sőt még hívő kereszténynek (vagy keresztyénnek) sem lenni, hogy az ember úgy érezze: valami fontosnak volt a részese.
Boldog húsvétot mindenkinek!
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.