Felavatták a hétvégén a nagyváradi Szigligeti Színház új stúdiótermét. Ott voltunk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat.

A román állam önszántából nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, amelyek a románokat alanyi jogon megilletik.

A valós helyzet tarthatatlanságával, a számolatlanul özönlő bevándorlóval szembesülve Németország egyelőre félrerúgta az ideologikus hozzáállást, és a józan ész jegyében, a német polgárok biztonsága érdekében ismét bevezette a határellenőrzést.

Milyen szép is lenne, ha a magukat a székelyföldi románok képviseletének mondó szervezetek méltóan tudnák megülni az általuk ünnepnek tartott eseményeket ahelyett, hogy rendezvényeiket rendszeresen a magyarok provokálására használnák fel.

Azzal, hogy az osztrák és a német hatóságok a gyalogszerrel útnak indult migránsáradat láttán úgy döntöttek, beengedik őket, a hatályos schengeni előírások és a migránsok regisztrációjára vonatkozó dublini szerződés gyakorlatilag a kukába került.

A Ponta-kormány most sokadszor adta tanúbizonyságát annak, hogy a felelős gazdaságpolitika meglehetősen távol áll tőle.

Az az abszurd helyzet állt elő, hogy Románia olyan országként próbálja beállítani magát, amely annyira paradicsomi állapotot biztosít a kisebbségeknek, hogy már ott tartunk: ők nyomják el a román többséget.

Miközben Magyarország a helyén kezeli az ügyet, és határozottan ugyan, de korrektül és csak külügyi államtitkári szinten reagált Ponta barátságtalan és sértõ kijelentéseire, Romániában a magát européernek és kisebbségbarátnak hirdetõ kormányfõ szintjén zajlik az uszítás.

Ellentétben azzal, amit egyes, Magyarországot szándékosan vagy tudatlanságból befeketíteni akaró külföldi, például romániai elemzők és a számukra az érveket rendszerint szállító magyarországi szélballib erők próbálnak a közvéleménnyel elhitetni, a Fidesz nemhogy „kokettálna” a Jobbikkal, de éppenhogy éles érdekellentét feszül a két párt között.

Oprea sikerének titka az, hogy tökéletesen alkalmazkodott a bukaresti politikai viszonyokhoz, és a legapróbb lelkiismereti probléma nélkül képes bárhol, bármikor, bárkit elárulni.

A magyar hőhullám még akkor is ártalmasabb, ha Romániában is tombol a hőség.

Aligha várhat el őszinte tiszteletet az az állam, amelynek legfőbb helyi képviselője annyira beijed egy székely zászlótól, hogy hisztis óvodásként elviharzik a helyszínről.

Szomorú, hogy egy véres polgárháború és nemzetközi nyomás volt szükséges ahhoz, hogy Kijev belássa: azzal senkinek sem tesz jót, ha azzal söpri le az asztalról az önrendelkezési igényeket, hogy azokat kizárólag az ország területi egységét megbontani akaró külső erők sugallják.

Legalábbis a csatornafedők szintjén. De már ez is valami.

Nemigen elfogadható hosszú távon, hogy Ponta fontosabbnak tartja pártját az országnál, és csak azt sajnálja, ha az ellene zajló DNA-eljárás a PSD imázsát cincálja szét. Az viszont nem zavarja, ha az egész ország megítélését rontja.

Egy új szélsőjobbos román párt megalakulása még inkább arra kényszerítheti a soviniszta gesztusok iránt amúgy is fogékony „közép” pártokat, hogy a szélsőséges érzelmű szavazók megtartása érdekében versenybe szálljanak magyarellenesség terén az új alakulattal.

A görög kormány mandátuma mostantól jóval erősebb, hiszen közvetlen polgári támogatás áll mögötte, miközben az EU velük tárgyaló intézményeit még csak nem is a polgárok által választott vezetők irányítják.

Az egymással szembeni európai erőfitogtatás egyéb, súlyosbító körülmények nélkül is káros és aggasztó lenne. Annak fényében azonban, hogy egy új erő, az egyre agresszívabb és embertelenebb iszlamista fundamentalizmus a nyugati, keresztény civilizáció – tehát mindkét szemben álló fél – elpusztítására tör, egyenesen esztelenség.