Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést.
„Az utóbbi hetek fejleményei alapján úgy tűnik, Bukarest igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy Magyarországot lejárassa.
Először a román külügy adott ki álságos hangvételű tiltakozó közleményt, amikor a székely szabadság napján egy budapesti rendezvény szónoka az Iszlám Államhoz hasonlította Romániát, ahol „lefejezik” a magyarok jogait. Majd Bogdan Aurescu külügyminiszter személyesen is gondoskodott róla, hogy az ügy még egy kicsit szerepeljen a sajtóban, miután fölhívta magyar kollégáját, hogy kifejezhesse tiltakozását.
Bár a Budapesten elhangzott kijelentés valóban erős, és fölösleges szájhősködés, a román diplomácia reakciója aránytalan. Hiszen nem egy hivatalos, állami szervezésű rendezvényről van szó, és a szónok sem magyar politikus, pláne kormánytag volt, hanem magánszemély, egy civil szervezet vezetője.
Viszont azzal, hogy Bukarest szemforgatva, kormányszinten háborgott egy sort, európaiatlannak nevezve a kijelentést, ismét csak azt a látszatot kelthette, hogy Magyarországon hivatalos formában dúl a szélsőségesség. Majd hasonlóan járt el Victor Ponta miniszterelnök is, aki a héten a nemzetközi sajtó Bukarestbe akkreditált tudósítói előtt arról beszélt: európai uniós szinten kellene tárgyalni a Magyarország és Oroszország közötti – szerinte aggasztónak minősülő – viszonyról.
A magyar diplomácia helyesen tette, amikor erre reagált – elvégre egy hivatalban lévő miniszterelnök barátságtalan kijelentéséről van szó. Emlékeztette Bukarestet, hogy Budapest a paksi atomerőmű-szerződés ellenére is kiáll a Moszkva elleni uniós szankciók mellett, és megjegyezte, hogy tavaly az embargó ellenére is nőtt az Oroszországba irányuló román export. (...)
Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést, vagy hogy huszonöt évvel a véres események után még mindig azt az álláspontot sulykolják mindenhol, hogy az akkori, magas rangú román vezetők körében keresendő személyek által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromért »az Erdély elszakítására törő magyarok« a felelősek.
Ebben a helyzetben fontos lenne, hogy a magyar kormány és diplomácia, illetve az erdélyi magyar közösség is fellépjen, és a nemzetközi porondon diszkréten, de határozottan, minden esetben rámutasson, mi is áll a bukaresti megnyilvánulások hátterében.
A hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez viszont elengedhetetlen, hogy Magyarország visszaszerezze a nyugati partnerek és szövetségesek bizalmát. Az igazi Iszlám Állam elleni harcban való részvétel fontos lépést jelenthet ebbe az irányba."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.