Úgy tűnik, Klaus Johannis mégis összefekszik Victor Pontával. Egyelőre, legalábbis.
A minap anélkül zajlott le a Klaus Johannis és Victor Ponta közötti második találkozó, hogy az elnök szavazói elégedetten nyugtázhattak volna egy választási és politikai szempontból logikus gesztust az általuk megszavazott személy részéről:
„Megtartottuk heti találkozónkat Johannis elnökkel – szokásos intézményi együttműködési témák! És ’Boldog új évet!’ kívánságok”, írta Ponta az egyik közösségi honlapon.
Az első találkozó is barátságos volt. „Rendkívül hasznos, komoly és hatékony intézményi konzultálás”, szögezte le rögtön a cotroceni-i látogatása után a kormányfő a Twitter-oldalán. Sőt, magyarázta, „a dolgok a normális kerékvágásukba kerültek”. Normális? Kinek? Neki? A rendszernek? A második találkozó, sajnos, az elsőre hasonlított, és az a veszély fenyeget, hogy a harmadik az első kettő mintáját követi majd és így tovább…
Johannis megfeledkezik arról, hogy mélységesen rendszerellenes szavazatok, nagyrészt Ponta-ellenes voksok révén lett elnök, akit több millió román egy erkölcstelen, korrupt és alkalmatlan politikai osztály képviselőjének tart. Az együttműködés Pontával a rendszerrel folytatott társbérletet jelent, cinkosságvállalást azokkal, akiket a románok el akarnak távolítani a közéletből.
A rá szavazók körében egyre nyomasztóbb a déja vu-érzés, egy új Emil Constantinescu megjelenésének lehetősége, aki elnökként végül elismerte a rendszertől elszenvedett vereségét. Az elnök tanácsadói, akik mániákusan igyekeznek elkerülni, hogy Johannist Traian Băsescuhoz hasonlítsák, egyfajta Emil Constantinescuvá, vagy még rosszabb, egyfajta Ion Iliescuvá változtatják. Úgy tűnik, ahelyett, hogy határozottan felszólítaná Victor Pontát a távozásra a kormány éléről, Cotroceni lakójának a
az új stratégiája.
Az idő múlik, és nem az elnök javára. A rendszer kombinátorai keményen dolgoznak és kezdik beindítani új stratégiáikat.
Ezzel a viselkedésével Johannis kezdi elveszíteni a rendszerellenes ember imázsát, hiszen
Ezen kívül Traian Băsescu javára elveszíti majd az ellenzék vezetője pozíciót is, melytől Johannis nap mint nap elhatárolódik azzal, hogy nem szólítja fel lemondásra a kormányfőt. Sem Vasile Blaga, sem Alina Gorghiu nem képes átvenni ezt a szerepet, a volt cotroceni-i lakó pedig mosolyog a bajusza alatt e váratlan ajándék láttán. A Ponta-ellenes hullám az az oxigénpalack, melyre Traian Băsescunak szüksége van, hogy újra erőteljesen bekapcsolódhasson a politikai játékba. Boc, Falcă, Scripcaru és a PDL más, jelenleg az új PNL-ben hibernáló jelentős vezetői teljes fegyverzetükkel átállnak majd a politikai színpadon egyre jelentősebb szerephez jutó PMP-hez.
Nehezen érthető, miért nem követeli Johannis Ponta lemondását, tekintettel arra, hogy a kormányfő azt mondta, teljesítene egy ilyen értelmű kérést, ha a következő kormányfő a PSD tagja lenne. Egy ilyen lépés csak előnyökkel járna az elnökre nézve. Egy kormányfői tisztségtől megfosztott Ponta rendkívül sebezhető lenne a PSD februári, vagy márciusi kongresszusán, a pártban pedig elkezdődnének a belső harcok. Ebből a Nemzeti Liberális Párt, a Johannis elnököt támogató szervezet csak nyerhetne.
Johannis egyelőre nem lép. Azt mondja, hogy minden román elnöke akar lenni. Beleértve azokat a románokat is, akik döglött tyúkokat dobáltak az udvarára, Gabriela Vrânceanu-Firea szenátort, a diaszpóráért felelős volt minisztert, Bogdan Stanoevici-et stb. A „jól végzett munka Romániája” „Klaus Johannis (Victor Ponta) – az EGYESÍTŐ elnök”-ké változott.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.