Elkezdőzött a politikai iszapbirkózás tavaszi idénye Romániában. És minden jel arra utal, hogy az ellenzék éppoly piszkosul játszik, mint a kormánypártok.

Persze, ha mindez így van, akkor a helyzet egészen súlyos, de maga aszerző állítja, hogy nem lehet tudni, mi az igaz, mi a hamis.

Nagyjából sehova. Mert lehet, hogy hősies dolog ennyi ideig protestálni, ám a mioritikus politikai valóság keményebb dió.

Mit nyer és mit veszít Románia a Budapesttel kötött szövetséggel? Sokat nem, mondják az elemzők. Mert Romániában, ugye, nem Orbán Viktor a miniszterelnök.

A büszke románoknak eléggé, nos, sekélyes miniszterelnökük van. Aki miatt gyakran bárki alapműveltségű ember elüllyed szégyenében. És ez a politikus lesz az EU soros elnöke.

Nem ártana a valóságot is észrevenni a nagy nemzeti melldöngetés közepette.

Ez a vezető generáció annak idején éltette a Pártot. Most meg elvárja, hogy mint a Párt képviselőit, őt éltesse a nép.

Végre egy román szerző, aki kimondja: a magyaroknak tényleg nincs mit ünnepelniük december 1-jén, és ezt a többségi nemzetnek el kell fogadnia.

Jó, hogy néha valaki kimondja. Hogy ebben a párhuzamos államban például nem mindenért a magyarok a hibásak.

I. Mihály román király sosem volt vezéregyéniség. Megszívatták a kommunisták, a kriptokommunisták, a posztkommunisták. Most meg a saját családja is.

Mondjuk, Bukarestet elnézve, nincs is miért csodálkozni olyan nagyon.

Legalábbis erre hajt a őfőboldogságossága, Dániel pátriárka. De nagyon gátlástalanul!

Úgy tűnik, Klaus Johannis mégis összefekszik Victor Pontával. Egyelőre, legalábbis.

A forradalom utáni román kiskirályok mindig is ambivalens módon viszonyultak Románia ex-uralkodójához.